Így működik Gyurcsány hazugságreceptje

 

Gyurcsány Ferenc egy 2006 októberi parlamenti felszólalásából készített összeállítást Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté a Facebook-oldalára feltöltött videóban olyan kommunikációs trükkökről beszélt a DK elnöke, amiket a mostani veszélyhelyzet idején rendre alkalmaz a baloldal.

Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője Gyurcsány Ferencnek az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése utáni magyarázkodó parlamenti felszólalásából állított össze pontokba szedve, ahogy írja: egy régi oktatófilmet a legnagyobb mestertől. Az akkori miniszterelnök 2006. október 6-i parlamenti felszólásában több olyan felvetés is van, ami kísértetiesen hasonlít a baloldal mostani, a pandémia idején alkalmazott megszólalásaira.

Az első hazugságmód a hazug vád, az erre adott menekülő védekezés majd az ez által okozott politika” – mondta 2006-ban Gyurcsány Ferenc. Erre a „technikára”  jó példa az MSZP-s Korózs Lajos tavaly videója amit Németh Athinával, egy magát mentőápolónak kiadó nővel készített, és akiről a Párbeszédes Szabó Tímea is beszélt a Parlamentben.

A felvételről később kiderült, hogy valójában egy kamuvideó, tele hamis állításokkal. Németh Athina pedig nem dolgozott semmilyen mentőszervezetnél.

Az irracionális ígéretek, túlzó ígéretek politikai hazugsága” – tanácsolta ugyancsak 2006-ban Gyurcsány Ferenc. Ezt a tanácsot úgy tűnik a Momuentum elnöke, Fekete-Győr András fogadta meg, amikor azt követelte, hogy minden beoltott kapjon százezer forintot.

Ismételd sokszor, esélyed van rá, hogy elhiszik” –mondta újabb bölcsességét Gyurcsány Ferenc. Ezt a panelt az elmúlt hetekben akkor figyelhettük meg, amikor a kormány járványkezelését támadta a baloldal. Bár Magyarországon már kétszer annyian kaptak védőoltást, mint az uniós átlag, az ellenzék mégis összeomló vagy nem is létező oltási tervről és egészségügyről beszélt.

A baloldal által alkalmazott kommunikációs trükkök részletes bemutatása megtekinthető a videóban.

A címlapfotó illusztráció.