Orbán Viktor: Hamarosan többen lesznek védettek, mint akik nem azok

 

Az óvatosság és a fokozatosság miatt döntött úgy a kormány, hogy a felsősöknek marad a távoktatás – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő elmondta, hogy az iskolák újraindítása mindig nehéz, mert a közvélemény megosztott, de a kormány figyelembe vette, hogy az utóbbi tíz napban nagyon megnőtt a gyermekeiket bölcsődébe vivők száma és azt is, hogy a honvédség fertőtlenítette az intézményeket. Azért húzták meg az alsó tagozatnál a határt, mert ott még nem bontják az osztályokat és a szülőknek megmarad az a lehetősége, hogy az igazgatótól felmentést kérjenek az iskolalátogatás alól.

A miniszterelnök hozzátette, hogy a tanárok közül kevesebben jelentkeztek oltásra, mint amire ő számított, de akik kérték, azok be lettek oltva.


A kormányfő szerint pillanatokon belül át fogjuk lépni azt a küszöböt, amikor már többen lesznek védettek, mint akik nem azok. Ez nyolcmillió oltható emberrel számolva mintegy négymillió beoltottat jelent.

A teljes beszélgetést itt hallgathatja vissza:

 

Fontos a megfelelő oltási logisztika

A magyar oltási ütem jól halad.

A következő hat hét döntő lesz, ebben a hat hétben meg fogjuk duplázni a beoltottak számát

A Janssen vakcinákat is vizsgálják.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy azért nem fogadják meg az ellenzék tanácsát, hogy megszűnjön a regisztráció az oltásra, mert a vakcina önkéntes, így fel kell mérni az igényeket, hogy hányan szeretnék beoltatni magukat.

Öt vakcina érhető el Magyarországon, mindenki választhat, mely vakcinát fogadja el, így ez óriási logisztikát igényel, hogy mely rendelőkbe, mely vakcinákból küldjenek. A kormány nem adatszerzésre használja a regisztrációt. Csupán az oltás megszervezéshez van szükség a regisztrációra – hangsúlyozta a miniszterelnök.

A védettséget csak vakcinával lehet megszerezni

Tévhit terjed a lakosság körében azzal kapcsolatban, hogy ha már kialakul a tömeges immunitás, akkor már nem kell felvenni az oltást: ez hibás nézet, hiszen a vakcina beadása mindenkinek egyéni döntés, de a védettséget csak a vakcinával tudja megszerezni.

A háziorvosok számára is nagy feladat, hogy részt vesznek az oltásban, de mégis úgy gondolta a kormány, hogy a terepismeret, személyes elköteleződés miatt nem lehet őket kihagyni. Ha bárkinek bármilyen kérdése van az oltással kapcsolatban, forduljanak bizalommal a háziorvosukhoz, mivel ők szint mindenben tudnak segíteni.

Az életek megmentése a fontos

Olyan baloldalt még egyetlen országban sem látott a miniszterelnök, ahol hol nyíltan, hol burkoltan a baloldal azt a politikát folytatta, amely a káosz a bukás fele vezette volna az országot, vagy egy járványhelyzetben az ember életet kockáztatták volna. Úgy gondolja, most csak az életek megmentése a fontos, nem a politika.

Lesújtónak nevezte, hogy még mindig bent van a parlament előtt a baloldal határozati javaslata arról, hogy ne oltsák be az embereket kínai vakcinákkal, holott ha Magyarország nem használna keleti vakcinákat, akkor körülbelül fele annyi ember lenne beoltva.

Megjegyezte: a kormánypárti képviselők közül visszatartja azokat, akik folyamatosan sürgetik, hogy az oltásellenességnek legyen büntetőjogi következménye. Vannak ilyen indítványok, de nem szeretné, ha a védekezés közben még az oltásellenesek büntetőjogi felelősségre vonásával is foglalkozni kellene.

Hozzátette, ha hat héten belül ténylegesen sikerül megduplázni a beoltottak számát, akkor Magyarország az európai országok közül az elsőként lábalhat ki a vírusból. Ez nem tetszik a baloldalnak, ezért erősödött fel most a vakcinaellenes hangjuk.

Ugyanakkor a profitéhség is működik a világban, a gyógyszergyártó cégek igyekeznek olyan írásokat elszórni a médiában, amelyek a másik gyártó vakcináját rossz fényben tünteti fel. Éppen ezért kell Magyarországnak mindent megtennie, hogy bátorítsa az emberek a vakcinák beadására, bebizonyítsa az emberek számára, hogy a vakcinák biztonságosak, és csak így kaphatjuk vissza a régi életünket, így lehetünk biztonságban.

Már Varga Mihály pénzügyminiszter már készíti a jövő évi költségvetést, amelyben több mint ötezer milliárd forintot fordítanak az újraindításra, ahhoz, hogy mindenki ismét talpra tudjon állni.

Kijelentette, tartják azt vállalást, hogy minden munkahelyet, amit a vírus tönkretett újraindítanak, sőt, ennél többet is tudnak vállalni. „Több munkahelyünk lesz a vírusjárvány után, mint azt megelőzően volt, tehát nőni fog a munkahelyeknek a száma” – mondta.

Első lépés arra hogy visszanyerjük a régi életünket, a teraszok megnyitása

A teraszok megnyitása az első lépés ahhoz, hogy visszanyerjük a régi életünket.

A teraszdíj, a teraszok bürokratikus rendszerének központi eltörlését azért tartotta a kormány fontosnak, mivel rengeteg rossz példát láttak tavaly tavasszal és idén ezt mindenképp el szeretnék kerülni.

 

A címlapfotó illusztráció.