Nem kért a kínai vakcinából az elhunyt DK-s képviselő

 

Visszautasíthatta a neki felkínált kínai vakcinát az elhunyt baloldali politikus – írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

Lehetséges, hogy saját pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) „felelőtlen kampánya okozta” a hetvenegy éves Penz András halálát. A Magyar Nemzet információi szerint a DK politikusa februárban megkapta az értesítést a védőoltásról, ám visszautasította a kínai vakcinát. Ezt követően fertőződött meg és március 26-án kórházban elhunyt.

A DK kistarcsai önkormányzati képviselője a közösségi médiában tudatta, hogy pozitív lett a vírustesztje; egyik bejegyzéséből az is kiderült, hogy ő nem volt beoltva, felesége viszont élt a lehetőséggel. A DK politikusa a kínai vakcina beadatása helyett – „belesimulva” pártjának a Sinopharm-vakcina elleni „felelőtlen hangulatkeltési akciójába” – igen aktívan kampányolt a keleti oltóanyag ellen. Január 20-án a Facebookon meg is osztotta a Gyurcsány-párt kínai vakcina alkalmazása ellen indított petícióját, annak aláírására buzdítva ismerőseit.

„Úgy tudjuk, Penz András is kapott időpontot, tehát ha nem utasítja vissza az oltás lehetőségét, vélhetően még ma is életben lenne”

– írta a Magyar Nemzet.

Míg Penz András halálában közvetetten játszhatott szerepet pártja oltásellenessége, addig egy másik elhunyt DK-s politikus tragédiája közvetlenül is kapcsolódhat a politikához – írja a lap.

Gyűrűs Károly, a tatai önkormányzat nemrég koronavírusban elhunyt DK-s képviselője március 2-án találkozott az országjáró körútján maszk nélkül Tatára látogató Dobrev Klárával. Mint ismert, Gyurcsány Ferenc felesége számos vidéki helyszínen találkozott úgy baloldali politikusokkal, hogy nem sokkal később, március 5-én kiderült, koronavírusos lett.

A DK tagadja, hogy összefüggés lehet Gyűrűs Károly halála és a fertőzött Dobrev Klárával való találkozása között.

Konczer Erik, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés baloldali frakcióvezetője egy Facebookon közzétett bejegyzésben úgy fogalmazott: „találkozásuk az utcán, nem volt több mint fél perc (…), volt rajtuk maszk”. „Kizárt, hogy Dobrev Klára bárkit is megfertőzött volna” – tette hozzá.

Mindennek azonban a Magyar Nemzet szerint „látszólag ellentmond” a találkozóról a Gyűrűs Károly által a közösségi médiafelületre feltöltött kép.