Fidesz: Gyurcsány vezetésével indított a baloldal oltásellenes kampányt

 

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a kormányt, hogy „lépjen két lépést hátra” és bízza egy független szakértőkből álló testületre a koronavírus-járvány elleni védekezés irányítását. A baloldal volt az, amely Gyurcsány Ferenc vezetésével oltásellenes kampányt indított – közölte a Fidesz Dobrev Klára DK-s európai parlamenti (EP-) képviselő hétfői sajtótájékoztatójára reagálva.

A koronavírus halálos áldozatainak száma átlépte a húszezret

A DK EP-képviselője hétfői, online sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy átlépte a húszezret a koronavírus halálos áldozatainak száma. Dobrev Klára azt mondta, különösen tragikus, hogy közülük sokakat meg lehetett volna menteni.


Nem törvényszerű, hogy „ma Magyarországon halnak meg a legtöbben lakosságarányosan koronavírusban”, ez dilettáns és rossz döntések sorozatának az eredménye – fogalmazott az EP-alelnöke.

A magyar kormány az elmúlt hónapban képtelen volt jó és következetes döntéseket hozni, nem hallgatott a szakértőkre, nem hallgatott a Magyar Orvosi Kamarára, nem hallgatott azokra, akik előre megmondták, hogy tragédia lesz ennek az eredménye – jelentette ki Dobrev Klára.

A baloldalt terheli a felelősség

A baloldal volt az, amely Gyurcsány Ferenc vezetésével oltásellenes kampányt indított – közölte a Fidesz . A közleményben azt írták: a baloldali önkormányzatok azt kérték, hogy az ő területükre ne küldjön a kormány orosz vagy kínai vakcinát.

A baloldalt terheli a felelősség minden olyan idős ember haláláért, akit ők beszéltek le az oltásról és így nem szerzett időben védettséget” – hangsúlyozták.

A Fidesz felszólította a baloldali pártokat, „élükön Gyurcsány Ferenccel”, hogy azonnal állítsák le az oltásellenes kampányokat és ne terjesszenek álhíreket.

Dobrev Klára pedig inkább azzal törődjön, hogy mindig viseljen maszkot! Ne fertőzzön meg másokat, ahogy azt legutóbbi kampánykörútján is tette!” – zárul a nagyobbik kormánypárt közleménye.