Orbán Viktor: Két és félmillió beoltottnál lehet megkezdeni a nyitást

 

Orbán Viktor miniszterelnök a járványhelyzetről és a korlátozások fenntartásának hosszáról adott interjút a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A hatályban lévő korlátozó intézkedések március 28-ig még biztosan fennmaradnak, aminek az az oka, hogy rekordokat döntöget a halálesetek, a kórházban lévők és a lélegeztetőgépen lévők száma – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő szerint a kórházak bírják a kapacitást, van bőségesen szabad ágy a kórházban, a lélegeztetőgépes ágyakból pedig a kapacitások fele még rendelkezésre áll.

A miniszterelnök elmondta, hogy ehhez a rezidenseket már javarészt beoltották és vezényelték is a szükséges helyekre, most pedig a végzős medikus hallgatók következnek, akik készen állnak arra, hogy részt vegyenek a munkában.

„Jó esély van arra, hogy az iskolákat hamarosan újra lehet nyitni, és arra is jó esély van, hogy szabad nyarunk legyen”

– mondta a kormányfő.

A szolgáltatások vannak a legrosszabb helyzetben: a boltok, amelyek be kellett, hogy zárjanak; a szépségápolási szolgáltatások, a fodrászatok. Számukra is igyekszik a kormány bértámogatásokat nyújtani – mondta a miniszterelnök.

 

Itt hallgathatja meg az Orbán Viktorral készült interjút:

 

Orbán Viktor elmondta: úgy látják, hogy az oltások számának növelése jelenti a megoldást a vírus terjedésének megakadályozására. Minden héten négyszer, ötször több embert oltanak be, mint az előző héten – hangsúlyozta.

Mivel március 18-án lezárult a nemzeti konzultáció, Orbán Viktor felkérte az operatív törzs tagjait, hogy készítsék el a nyitás lépéseit a válaszokat figyelembe véve.

„Már a nyitási tervvel készülünk” – fogalmazott a kormányfő.

A miniszterelnök azt mondta, egyelőre nem tud pontos dátumot mondani, hogy mikortól következhet be a nyitás első lépése, ez a beoltottak számától fog függni. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta, hogy az első lépést akkor lehet megtenni, ha minden 65 év feletti regisztrált ember be van oltva, amihez a szakértői számítások szerint összességében 2.5 millió beoltott emberre van szükség.

Később lesz döntés a húsvéti szabályokról

A tervek szerint a jövő héten fognak döntést hozni arról, hogy milyen szabályok vonatkoznak majd a húsvéti időszakra.

Húsvétkor más szabályok kell, hogy érvénybe lépjenek, hiszen ilyenkor az emberek útra kellenek, meglátogatják a rokonaikat, meglocsolják a lányokat, asszonyokat. Ezért át kell gondolni, hogy erre most biztonságosan van-e lehetőség

– fogalmazott Orbán Viktor.

Akik átestek az oltáson vagy a fertőzésen, engedményeket kapnak

Ezen a héten Magyarország eléri az egymillió-hatszázezer beoltottat, de Magyarországon körülbelül már több mint félmillióan már átestek a fertőzésen, ezért közel kétmillió ember már védett. Ők valószínűleg hamarosan engedményeket kapnak – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor a baloldali ellenzék hozzáállásáról szólva elmondta:

az ellenzék leginkább úgy tudna hozzájárulni a védekezéshez, ha felhagyna az oltásellenes kampánnyal.

Jobban tenné a baloldal, ha hallgatna, de mivel Magyarországon demokrácia van, elvileg mindenki azt mondhat, amit akar, mondta a kormányfő. Ismét felhívta a baloldali politikusok figyelmét, hogy immár bizonyított tény, hogy minél több a beoltott, annál kevesebb lesz a fertőzött.

Az Európai Bizottság nehézkes vakcina-beszerzéséről és az oltóanyagok unión belüli elosztási problémáival kapcsolatban kifejtette: ha a beszerzési szerződéseket nyilvánosságra lehetne hozni, mindenki számára világossá válna, hogy a Bizottságnak fontos szerepe van a vakcinabeszerzésben. Az egyéni beszerzésről a tagállamok lemondtak, mivel úgy gondolták, hogy az uniós, közös beszerzés gyorsabb lenne.

Már bánják a döntésüket, de nem tudják felmondani azt, így már csak azt tudják tenni, hogy egyéb (keleti, orosz, illetve kínai) forrásokból próbál minden állam vakcinát beszerezni

– fogalmazott Orbán Viktor.

Az elkövetkező két hónapban 500 ezerrel kevesebb nyugati vakcina fog érkezni Magyarországra. De Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel jelenleg is azon dolgoznak, hogy a most kiesett félmillió adag AstraZeneca vakcinát keleti vakcinákkal pótolják, hogy az ország tartani tudja az oltási tervet.

Orbán: Nem vakcinaútlevelet várunk Brüsszeltől, hanem vakcinákat

Egész Európa nehéz helyzetben van, mindenki el van keseredve, lelkileg mindenkit megviselt a világjárvány. Ugyanakkor fontos, hogy az újraindításkor nemcsak a gazdaságot, hanem a lelkeket is újra kell indítani.

„Újra kell indítani az embereken a derűt” – fogalmazott Orbán Viktor.

Ehhez szükség lesz a kultúra, a vallásra, az egyház képviselőire is, és ez vonatkozik egész Európára. Az Európai Uniónak ezen kellene dolgoznia, nem az oltottsági útleveleken – mondta.

A miniszterelnök ismét felhívta az emberek figyelmét arra, hogy a koronavírus kapcsán rengeteg álhír terjed az az interneten. Arra kért mindenkit, hogy ne dőljenek be az álhíreknek, és legalább ebben a rendkívüli járványhelyzetben figyeljenek a kormány döntéseire.

„Egyelőre nem oltópontból van kevés, hanem vakcinából

– jelentette ki

Orbán Viktor a kormány tagjait arra kérte, hogy ha egy háziorvostól panasz érkezik, hogy a rendelője nem alkalmas a vakcinázására, szálljanak ki a helyszínre és segítsenek alkalmassá tenni.

Fidesz kontra Európai Néppárt: Szép volt, jó volt – elég volt.

A Fidesz nemrég bejelentette, hogy kilépett az Európai Néppártból (EPP). Orbán Viktor a Néppárt európai parlamenti frakciójában töltött időt úgy jellemezte: Szép volt, jó volt – elég volt.

Elmondta, hogy a Néppárt több esetben is hátat fordított Magyarországnak, főleg a migráció kérdésében, amelyben „egyáltalán nem segítettek nekünk”. A 2009/2010-es gazdasági válság idején is „csak fél szívvel segítettek a magyarokon”. Most, a járványhelyzet idején is azon volt az EPP, hogy „hogyan tegyen keresztbe Magyarországnak”.

Ilyen szövetségben nem érdemes részt venni, ezért is döntöttek a kilépés mellett – mondta Orbán Viktor.

Felhívta a figyelmet, hogy kapcsolatban van Morawiecki lengyel miniszterelnökkel, valamint Matteo Salvinivel, az olasz Lega elnöklével. Azt tervezik, hogy Magyarország, Lengyelország és Olaszország megpróbálja átszervezni a jobboldalt. Ez ügyben hamarosan találkozni is fognak, az érintett felek.