Hollik: Az oltásellenes baloldalnak még az emberi élet sem számít

 

A Fidesz azzal vádolja a baloldalt, hogy a keleti vakcinák elutasításával félmillió ember életét kockáztatta volna csak azért, hogy lassítsa az oltási folyamatot, ezzel ártson a kormánynak és politikai tőkét kovácsoljon magának.

Lassan elérjük a másfélmillió beoltott főt Magyarországon. A beadott oltások egyharmada, tehát közel 500.000, keletről…


Közzétette: Fidesz – 2021. március 18., csütörtök

 

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Facebookra csütörtökön felkerült videónyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet: Magyarország közelít a másfél millió beadott vakcinához, ezzel átoltottságban, lakosságarányosan továbbra is a második az Európai Unióban.

Rámutatott: a már beadott vakcinák harmada, azaz csaknem félmillió keletről érkezett, tehát félmillió ember van már azért biztonságban a koronavírussal szemben, mert ezeket az oltásokat kapta meg.

Úgy vélte: ha a baloldalon múlt volna, még mindig várnának az oltásokra, hiszen a baloldal egyértelműen nemet mondott a keletről érkező vakcinákra. Sőt – folytatta – még petíciót is indítottak, amivel be akarták tiltani a kínai vakcinákat.

Nincs ezen mit szépíteni: az oltásellenes baloldal félmillió ember életét kockáztatta volna csak azért, hogy lassítsa az oltási folyamatot, ezzel ártson a kormánynak, és politikai tőkét kovácsoljon magának. Nekik még az emberi élet sem számít. Szégyelljék magukat!” – fogalmazott.