×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Gulyás Gergely: Az orosz és kínai vakcinaszerződéseket 24 órán belül közzétesszük

 

A regisztráltak számától függően beolthatják az időseket húsvétig – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön online sajtótájékoztatón.

Itt nézheti vissza a kormányinfót:

A tárcavezető a Kormányinfón kifejtette: több százezer idős még nem regisztrált, bár közöttük a legmagasabb a regisztráltak aránya. Az országos tiszti főorvos levelet ír azoknak az időseknek, akik még nem regisztráltak, hogy fontolják ezt meg – közölte.

Hangsúlyozta: valamennyi oltóanyag, amelyet a hatóságok megvizsgáltak és engedélyeztek, biztonságos és védettséget ad, és az oltás az egyetlen eszköz, hogy megszabaduljunk a járványtól. Néhány órája érkezett Kínából újabb 450 ezer vakcina, így összesen egymillió adag jött már onnan – mondta.

Fejezze be a baloldal az oltásellenes aláírásgyűjtést!

Gulyás Gergely arra kérte a baloldalt és Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét, hogy az oltásellenes nyilatkozatokat és aláírásgyűjtést fejezzék be, mert ezzel emberéleteket veszélyeztetnek.

A vakcinákkal kapcsolatos félelemkeltés következményeként vannak, akik emiatt nem oltatják be magukat, és így meg is halhatnak – mondta. Hozzátette: a kormány felelőssége óriási, de az ellenzéknek is van felelőssége, és nem lehet politikai kérdést csinálni az oltásból.

A miniszter arról is beszélt, hogy az adatok alapján a harmadik hullám felfutó szakaszban van, szerdán több mint 8000 fertőzöttet regisztráltak. Be kell tartani a szabályokat, és csak a kontaktusok számának csökkentésével lehet megakadályozni, hogy egyre magasabb számok legyenek – mutatott rá.

Kiemelte:

a beoltottak száma 1 millió 150 ezer, és 327 ezren már a második oltást is megkapták. Az átoltottság Európában itt a második legmagasabb

– mondta.

A miniszter hangoztatta: Magyarországon az emberek 11,3 százaléka kapott már legalább egy oltást, ez az arány kevesebb mint 7 százalék az EU-ban. Lakosságarányosan egy nap alatt 0,6 százalékot oltanak be Magyarországon, ez az arány az EU-ban 0,2 százalék – mondta.

Közölte: ezért a nyugati sajtó is kénytelen arról írni, hogy sikeres a magyar oltási program, például a német sajtó azt írta, hogy Magyarország extrém módon felgyorsította az oltást. Hangsúlyozta: eddig 3,2 millióan regisztráltak, az emberek kevesebb mint 50 százaléka kér oltást, de el kellene érni a 60-70 százalékos arányt.

Közölte azt is: a kormány egy napon belül nyilvánosságra hozza az orosz és a kínai vakcinákra kötött szerződéseket, és az Európai Uniót is arra kéri: az Európai Bizottság által kötött szerződéseket is nyilvánosságra lehessen hozni.

Brüsszel megtiltja a tagállamoknak ezek nyilvánosságra hozatalát – jelentette ki Gulyás Gergely, hozzátéve: levélben fordul az illetékes biztoshoz, hogy az unió által a tagállamok nevében kötött vakcinaszerződéseket is nyilvánosságra lehessen hozni.

Mindenkinek joga van tudni, hogy a bizottság melyik vakcinagyártóval mikor kötött szerződést, mi az oka, hogy számtalan ország, amely előbb szerződött, lényegesen jobban áll a beszerzésben, milyen feltételek és ütemezés mellett szerződött a brüsszeli testület – hangsúlyozta. Ha ez Kína vagy Oroszország számára nem sérelmes, akkor az unió számára sem szabad, hogy az legyen – jegyezte meg.

A magyar kormány képes az év első felében mindenkit beoltani

Gulyás Gergely közölte azt is: miután a magyar kormány képes az év első felében mindenkit beoltani, ezért az év második felére már csak akkor rendel vakcinákat, ha ez a későbbiekben feltétlenül szükséges. A jelenlegi lekötések értelmében ugyanis a felnőtt lakosság másfélszer is beoltható lenne – tette hozzá.

Mindent megrendeltünk, ami az első fél évben érkezik, és abból nem rendeltünk meg mindent, ami csak a második fél évben, különösen annak a végén” – mutatott rá, hozzátéve: a bizottság állítása ezzel kapcsolatban valótlan, ami nem fogadható el.

Kijelentette: a beszerzésekről a legtöbb információja az Európai Bizottságnak van, így valótlan a testület részéről a szállítás részleteire vonatkozó információhiány. Szemben a bizottság képviselete által adott tájékoztatással, az érintett uniós biztos alá tartozó egészségügyi főigazgatóság értesül először a gyártóktól a beszerzés menetrendjéről, majd ezt osztja meg később a tagállamok képviselőiből álló testülettel.

Szélesebb körben biztosítja a kormány a tízmillió forintos újranyitási gyorskölcsönt,

azt minden, a bezárásban érintett vállalkozás kérheti majd – számolt be egy újabb döntésről a miniszter.

Gulyás Gergely elmondta: a kormány utasította a Magyar Fejlesztési Bankot, hogy ennek feltételeit mihamarabb teremtse meg, az Innovációs és Technológiai Minisztérium pedig a kereskedelmi és iparkamarához fordul, hogy a gyorskölcsön feltételeiről minél előbb értesülhessenek a vállalkozások.

Úgy fogalmazott: a bezárás sok vállalkozás számára okoz nehézséget, különösen a szolgáltató szektorban, a kormány ezért kiterjesztette a bértámogatásokat is minden bezárásra ítélt területre.

Az 50 százalékos támogatást az érintettek egész márciusra megkapják, mentesülnek a munkáltatói járulék, valamint a szociális hozzájárulási adó fizetése alól is, és a kata átalányadóját is elengedi a kormány márciusra az érintettek számára. Eddig 50 milliárd 618 millió forintnyi bértámogatást fizetett ki a kormány, a megítélt összeg pedig 50 milliárd 857 millió, vagyis naprakészen folyósítják azt.

Gulyás Gergely a DK határon túliak oltásával kapcsolatos "uszítására" vonatkozó kérdésre reagálva a kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazást idézte fel, és hangsúlyozta: a DK még nem is létezett, amikor vezető politikusai már abban jártak élen, hogyan lehet magyar és magyar között gyűlöletet kelteni. Hozzátette: amit a DK nemzeti ügyekben tesz, az ennek a folytatása.

Elfogadhatatlanok a DK állításai

Elfogadhatatlannak és valótlannak nevezte a DK állításait, jelezve, hogy önmagában a kettős állampolgárság nem jogosít oltásra. Aki TAJ-számmal rendelkezik, mert itt fizeti a társadalombiztosítási járulékot vagy nyugdíjasként, illetve hallgatóként, tanulóként jogosult a társadalombiztosításra, annak jár az oltás – hangsúlyozta.

A miniszter kérdésre válaszolva ismételten a kínai vakcina elleni DK-s aláírásgyűjtés leállítását kérte, hangsúlyozva az ellenzék felelősségét az oltásellenes akció következményeiben.

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva arról is beszélt: szakértők szerint a lakosság 60, inkább 70 százalékának beoltásánál következhet be a nyájimmunitás.

Jelenleg 8329 beteg van kórházban, közülük 911-en lélegeztetőgépen. Az előrejelzések szerint akár jóval 10 ezer fölé is növekedhet a kórházban ellátandó betegek száma, így a következő hetek nagy próbatételnek teszi ki az egészségügyet.

A szabad ágyak száma 13 244, a szabad lélegeztetőgépeké 1918

– mondta. Szabad kapacitás bőven van, a szükséges humánerőforráshoz kellő döntéseket pedig a kormány meghozta, így ez is biztosított. Az átvezénylésekről az egészségügyben az Országos Kórházi Főigazgatóság dönt – közölte.

Rendelkezésre állnak a jogszabályok ahhoz is, hogy a magánszolgáltatók is bekapcsolódjanak az ellátásba – folytatta. Beszámolt arról is, hogy több mint hétezer kijelölt oltópont van az országban, amelyeken egy hétvégi napon akár ötszázezer ember beoltható lenne. Ennél azonban egyelőre kevesebb a vakcina, így az oltópontok kapacitása elegendő.

Kitért arra is, hogy csak azokat a vakcinákat nem adják be, amelyeket éppen ellenőriznek, mert érkezéskor minden szállítmányt megvizsgálnak a hatóságok. Minden oltóanyagot, amelyet engedélyeznek, be is adnak – jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy húsvétkor lehet-e nyitni, Gulyás Gergely közölte: egyelőre a kormány két hétre döntött a lezárásokról, amelyek március 22-éig maradnak hatályban. A jövő heti kormányülésen értékelik a fertőzöttségi számok alapján a helyzetet. Most március 22-énél távolabb nem lehet látni, hosszabb időintervallumra vonatkozóan ezért nem mer felelősségteljesen nyilatkozni – mondta.

Elnézéskéréssel tartozik a bizottság

Az Európai Bizottság által kötött vakcinaszerződésekkel kapcsolatban Gulyás Gergely megerősítette: a vírus elleni védekezés és a vakcinabeszerzések ügyében a lehető legjobb viszonyra törekednek a bizottsággal, ezért volt megdöbbentő, hogy az EU képviselete egy nyilvánvalóan valótlan állítást erősített meg a Moderna vakcinával kapcsolatban.

Legalább egy elnézéskéréssel tartozik a bizottság – jegyezte meg a miniszter, aki szerint legjobb lenne "tiszta vizet önteni a pohárba", és nyilvánosságra hozni a szerződéseket.

A vakcinák árát firtató kérdésre azt mondta: az orosz vakcinából a két oltás ára 19,90 dollár, azaz mintegy 17 euró, a kínai vakcinából pedig egy oltás 31,5 euró, vagyis a két dózis 63 euró. Hozzátette: az uniós beszerzésből származó vakcinák valamivel olcsóbbak, van amelyik sokkal, van amelyik valamennyivel. Ezek árát az EU-nak kellene nyilvánosságra hoznia – tett hozzá.

Kitért arra is: Magyarország 4 millió 360 ezer adagot kötött le a Johnson and Johnson vakcinájából, amelyet a gyártókapacitásnak megfelelően szállítanak majd. Ebből az oltásból, a többivel ellentétben, csak egyet kell beadni.

Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elmondta: tud olyanról, aki az első oltás után kórházba került, de ilyen statisztikát nem készítettek. Hangsúlyozta:

az eddigi tapasztalatok alapján a gyártók által közölt védettségi adatok megfelelnek a valóságnak,

de ha valaki mégis megfertőződne, akkor is lényegesen enyhíti a tüneteit az oltottság.

Megkérdezték, hogy akiket az Astra Zeneca vakcinával oltanak és csupán három hónap múlva kapják meg a második oltást, csak utána kaphatnak-e oltási igazolást. Gulyás Gergely erre azt felelte, hogy nem, már az első oltás után jár az oltási igazolvány. Az Állami Nyomdában folyamatos az igazolások gyártása, napi több százezer nyomtatására képesek – jelezte.

Arra, hogy indul-e valamilyen vizsgálat a hétvégén elmaradt oltások miatt, azt felelte, valótlan a sajtóban sok helyen megjelent állítás, hogy a múlt hétvégén nem volt tömeges oltás, hiszen 196 ezer embert beoltottak. Ezért jutalom sem jár senkinek, de semmilyen vizsgálatra sincsen szükség – fogalmazott.

Kitért arra, az AstraZenecával oltottak egy része is megkapta az oltást hétvégén, aki nem, azt most csütörtökön vagy pénteken fogják beoltani. „Ez legyen a legnagyobb hiba” – értékelt. A tervezett 74 ezerből 16 ezren megkapták az oltást; valamivel több mint 50 ezer vakcinát adnak be most csütörtökön és pénteken – tette hozzá.

A miniszter kérdésre reagálva megismételte, hogy múlt héten elkezdődött a kormány és az operatív törzs tagjainak oltása, és őt is beoltották a Szputnyik V vakcinával. Szentkirályi Alexandra azt mondta, ő még vár az oltásra.

Arra a kérdésre, hogy a továbbra is nyitva tartó bölcsődékben dolgozók miért nem kapnak elsőbbséget az oltási tervben, Gulyás Gergely azt mondta: az indokoltságban kell fontosság sorrendet felállítani, és egyelőre az operatív törzs javaslatára azt fogadták el, hogy először az időseket oltják, utána jöhet mindenki más.

Még sosem volt ilyen sikeres konzultáció

A miniszter a nyitásról szóló konzultációról elmondta: online formában még sose folytattak ilyen sikeres konzultációt, félmilliónál többen töltötték ki eddig a kérdőívet az interneten.

Az egészségügyi jogviszonyra vonatkozó kérdésre elmondta: a szerződéseket az egészségügyi dolgozók 96,3 százaléka írt alá. Közölte: 727 olyan orvos volt, aki nem szignálta, de 420 új belépő volt, így mintegy 300-zal csökkent az orvosi létszám.

Beszámolt arról, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszony összeférhetetlenségi passzusa alóli mentességet a fő szabály szerint a kórházigazgató adja meg. Hozzátette: az Országos Kórházi Főigazgatóság is támogatja az eddigi gyakorlatot, hogy aki mentességet kér, és teljes vagy részmunkaidőben el tudja látni kórházi feladatát, az dolgozhat másodállásban.

Arról, hogy tervezik beoltani az érettségizőket, Gulyás Gergely azt mondta: a 18 év alattiakat – 16 évtől kezdődően – csak a Pfizerrel lehet beoltani de egyelőre ilyen döntés nem született.

Az érettségi megrendezésére vonatkozó kérdésre válaszolva a miniszter megerősítette: lesz érettségi, tavaly csak írásbeli volt, idén szeretnék, ha szóbeli is lenne, de ezt majd az akkori vírushelyzet alapján tudja a kormány eldönteni.

Gulyás Gergely közölte:

a kormány úgy döntött, biztosítani kell, hogy mindenki annál az orvosnál szülhessen, akinél akar.

Világos szabályok vannak az egészségügyben, ezeket kell mindenhol érvényre juttatni, és remélhetőleg így sikerül tisztább helyzetet teremteni – fogalmazott.

Úgy vélte, egy nem egészséges helyzetből indultak ki, ezt megszüntették, ami járhat átmeneti nehézségekkel, ezért a helyzetet figyelemmel kísérik, és ha szükséges, beavatkoznak.

Megjegyezte: az eucharisztikus világtalálkozó zárórendezvényére Magyarországra érkező pápa látogatásának előkészítése zajlik.
A tárcavezető azt is elmondta: a korábbi főpolgármester által kezdeményezett, de a jelenlegi által leállított, több kerületet érintő kerékpárút-fejlesztést egy felhagyott vasútvonal területén valósítanák meg, remélhetőleg a budapesti kerékpárosoknak hasznos fejlesztés lesz ez.

Arról is beszélt, hogy az árstabilitás fenntartásáért a jegybank a felelős, az inflációs cél 3 százalék, a toleranciaküszöb plusz-mínusz 1 százalék. Jó eséllyel ennek megfelelően alakul az infláció, de ha a vártnál nagyobb lesz, akkor azt a szociális ellátások tekintetében érvényesíteni kell – mondta.

Arra kérdésre, hogy az Európai Bíróságra mikor adja be kormány a jogállamisági keresetet, azt felelte, „ezen héten, jó eséllyel ma, de erről az igazságügyi miniszter fog tájékoztatást adni”.

Az unió elfogadhatatlan szabályokat akar kikényszeríteni

Gulyás Gergely úgy látja, a nyugat-balkáni bővítés az EU-nak is érdeke, és Szerbiát egy-két éven belül fel lehetne venni. Az LMBTQ-ügyekben az unió sok kormánynak elfogadhatatlan szabályokat akar kikényszeríteni – tette hozzá.

Azt, hogy Szlovéniát – soros EU-elnöksége átvételét követően – Brüsszelből a jogállamisági helyzet miatt bírálják, a miniszter úgy kommentálta: ezeknek az amúgy súlyos vádaknak azért nincsen már semmilyen jelentősége az EU-ban, mert az állításoknak semmi közük a tényekhez. Ezt a magyarok, a lengyelek és a csehek is időként megtapasztalták.

Ha valaki éppen nem szimpatikus a brüsszeli bürokratáknak, akkor ezek a vádak időről időre elhangzanak, függetlenül attól, hogy ezen országok sajtója lényegesen sokszínűbb, mint a német – tette hozzá.

Arról, hogy mit szólnak a baloldali előválasztáson indulók feddhetetlenségi nyilatkozatáról annak fényében, hogy Czeglédy Csaba vagy Bíró László is jelölt lehet, a miniszter azt mondta: Czeglédy Csabát adócsalásért ítélte el a bíróság korábban, ha ez a befelér a baloldalnak, akkor belefér.

Ugyanakkor hangsúlyozta: a kormány elsősorban most a járvány elleni védekezéssel van elfoglalva, a választások még messze vannak, több mint egy év múlva esedékesek. Jó lenne túljutni a jelenlegi nehéz helyzeten, és utána lesz még idő a politikai viták megvívására – tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy a Momentum elnöke, Fekete-Győr András megszüntetné a jelenlegi családtámogatási rendszert, Gulyás Gergely úgy reagált:

az Európában GDP-arányosan legnagyvonalúbb magyar családtámogatási rendszer akkor marad fenn, ha a jelenlegi kormány van hivatalban, az ellenzék felszámolná a ezeket a programokat.

A távmunka szabályozásáról elmondta, változtattak a törvényen, lehetővé téve, hogy a munkavállaló a munka törvénykönyvének szabályaitól eltérően is megállapodhasson a távmunkáról.

Így a munkavégzés helye szabadon választhatóvá válik, a távmunka akár részlegesen, egyes napokon is megvalósulhat, és a munkáltató a minimálbér 10 százalékáig hozzájárulhat a munkavállaló otthoni munkavégzéssel járó költségéhez.

A törvénymódosítás érdemben könnyíti a távmunkavégzés feltételeit, ezt jelzik a számok is, hiszen tavaly decemberben 400 ezren, a korábbinál 150 ezerrel többen dolgoztak távmunkában – tette hozzá Gulyás Gergely.

A sajtótájékoztatón Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő bejelentette, hogy elmaradnak a március 15-i ünnepségek, csak a zászlófelvonás lesz megtartva a nemzeti ünnepen hétfő reggel 8 órakor a Kossuth téren. A zászlófelvonásra Benkő Tibor honvédelmi miniszter fog engedélyt adni.

Szentkirályi Alexandra közölte: a Kossuth- és a Széchenyi-díjak átadását is későbbre halasztják, de a díjazottak névsorát az ünnep napján nyilvánosságra fogják hozni.

A kormány célja, hogy a választásokon többsége legyen

A jövő évi választásokkal kapcsolatos kérdésre annyit felelt: a kormány célja, hogy a választásokon többsége legyen, ehhez jelenleg a 199 fős Országgyűlésben 100 mandátum elnyerésére van szükség. „Minden ami efölött van, az már csak ajándék” – fogalmazott.

A pluszlezárások becslések szerint hetente 0,1 százalékkal mérséklik a várt gazdasági növekedést – ismertette. Az álláskeresők további képzéséről szólva azt mondta: az állami foglalkoztatási szervek a vállalati igényeken alapuló képzéseket fogják támogatni.

Megjegyezte, a probléma átmeneti, ha a szolgáltatószektor újraépül, ott hirtelen sok munkahely jön majd létre. A műemlékházakban lévő lakások magánkézbe adását lehetővé tevő esetleges törvénymódsításról azt mondta: Böröcz László képviselőtársa dolgozik egy javaslaton, azt azonban a kormány még nem tárgyalta.

Az elvi álláspont az, hogy ahol nem fűződik érdek az állami vagy önkormányzati tulajdonban tartáshoz, ott indokolt lehetővé tenni a bérlők számára a vásárlást a műemlékvédelmi szempontok megtartásának kötelezettségével.

Arra a felvetésre, hogy miért nagy szereplőkre írták ki a közbeszerzési tanácsadók tenderét, Gulyás Gergely azt felelte:

az uniós közbeszerzések hatékony és gyors lefolytatásához nagy kapacitás kell.

A minisztert kérdezték arról, hogy milyen módon választotta ki a kormány a Wizz Airt arra a feladatra, hogy üzemeltesse az állam által vásárolt A330-as teherszállító repülőgépet, volt e közbeszerzést, ha nem, milyen jogszabály alapján kapott mentességet a megbízás odaítélése.

Gulyás Gergely azt felelte: tavaly tavasszal az volt a legnagyobb nehézség, hogy nem volt teherszállító repülőgépe Magyarországnak, azóta sikerült vásárolni egy Airbus A330 típusú gépet.

A repülőgép operátori feladatait a Wizz Air látja el, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága 2020 júniusában adott mentesítést a közbeszerzés törvényhatálya alól.

Megjegyezte, érti a Wizz Airrel szembeni fenntartásokat, ugyanakkor a Wizz Air logisztikai központja, székhelye Magyarországon van, menedzsmentje magyar, és vélhetően a tulajdoni hányadában is nagyobb a magyar arány, mint más légitársaságokéban.

A címlapfotó illusztráció.