Simicskó István szerződésbontásra szólította fel az újbudai önkormányzatot

 

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője felszólítja Újbuda baloldali önkormányzati vezetését, hogy haladéktalanul mondja fel a Czeglédy Csabával kötött ügyvédi megbízási szerződést.

Simicskó István szerdán az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában úgy fogalmazott: tudják, hogy több 10 millió forintot költenek el erre a célra, számos kerületben van megbízási szerződése Czeglédy Csabának, Gyurcsány Ferenc ügyvédjének. Tudják milyen múltja van, számos esetben diákokat, munkavállalókat csapott be, ezért függesztette fel az ügyvédi kamara a tagságát is – mondta a képviselő.

Hozzátette: erkölcsileg és morálisan is kifogásolható, hogy vele szerződést kössön közösségi munka segítésére, ügyvédi feladat ellátására, okirat szerkesztésre és egyéb más feladatokra bármilyen önkormányzat. Ez méltatlan és felháborító – jelentette ki a kormánypárti politikus.


Simicskó István hangsúlyozta, nyomatékosan kérik Újbuda baloldali vezetését, hogy mondja fel a vonatkozó szerződést. A megbízás szerinte kicsit olyan, mintha „kecskére bíznánk a káposztát”.

A címlapfotó illusztráció.