Miniszteri biztossá nevezték ki Balla Györgyöt

 

A 25 ezernél több lakosú vidéki településekkel folytatott egyeztetésekért felelős miniszteri biztossá nevezték ki szerdától Balla György (Fidesz) országgyűlési képviselőt, Szolnok korábbi alpolgármesterét – közölte a Miniszterelnökség szerdán az MTI-vel.

A közleményben azt írták: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter három hónapra nevezte ki Balla Györgyöt, március 3-ától. A koronavírus-járvány miatt szükséges stratégiai egyeztetésekért felelős miniszteri biztosként feladata lesz, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter és 69 településvezető között folytatott egyeztetéseket követően külön-külön tárgyaljon a 25 ezer lakos feletti vidéki városok képviselőivel – írták.

Hozzátették: a fővárossal és a budapesti kerületek vezetőivel Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára fog egyeztetni.


A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a következő hetekre tervezett tárgyalásokon a Miniszterelnökség mellett a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium képviselői vesznek részt.

Az egyeztetések célja, hogy az önkormányzatok igényeit figyelembe véve olyan megoldást találjanak, amely a települések hatékony működését biztosítja, valamint beruházások és fejlesztések révén javítja az infrastruktúra és közszolgáltatások minőségét, ugyanakkor munkahelyeket teremt és növeli a gazdaság teljesítményét is.

A címlapfotó illusztráció.