Fidesz: Kocsmai stílusban játssza a nép gyermekét a milliókat kereső Jobbik-elnök

 

A kormánypártok szerint Jakab Péter Jobbik-elnök „többmilliós fizetéséért” kocsmai szinten, hétről hétre képtelen hazugságokat terjeszt az Országgyűlésben. A KDNP-s Nacsa Lőrinc szerint a Jobbik elnöke álszent módon a „nép egyszerű gyermekét” próbálja eljátszani, miközben még sofőrje is van. Jakab Péter a múlt heti autóbalesete után elismerte, hogy nem ő vezetett, de azt mondta csak ritkán közlekedik sofőrrel – hangzott el az M1 Híradójában.


Márciustól 107 ezer forinttal nő a parlamenti képviselők alapilletménye, de pluszjuttatást kapnak az alelnökök, a háznagy és a frakcióvezetők is. Ennek fényében a párbeszédes Szabó Tímeának, az MSZP-s Tóth Bertalannak, a DK-s Gyurcsány Ferencnek és a jobbikos Jakab Péternek is 2 421 000 forintot utal majd az Országgyűlés Hivatala.


Az ellenzéki pártvezetők közül Jakab Péter már január végén egyértelművé tette,

hogy indul a szivárványkoalíció előválasztásán, mint a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.

A parlament egyik „leghangosabb” balliberális politikusának azonban két hét sem kellett, és már kisemberként mutatta magát közösségi oldalán.

Először parizerrel és piros arannyal pózolt, később pedig nokedlis paprikás krumplival volt látható. A milliós fizetés mellett Jakab Péternek sofőrre is telik. Erre akkor derült fény, amikor a közelmúltban a Jobbik elnökét szállító szolgálati autó az Árpád híd közelében karambolozott.

Az Origo úgy tudja: a Skoda Octaviát a pártelnök-miniszterelnök-jelölt az adófizetők pénzén lízingeli. A balesetről egyébként Jakab Péter azt írta: a Parlament felé tartottak, amikor beleszaladtak egy másik autóba.

Fotó: Facebook/Jakab Péter

A helyszínen akkor a Pesti Srácok forgatott. Információjuk szerint Hajnády Kristóf Endre okozhatta a balesetet. Ő az a jobbikos, aki 2014 szeptemberében azzal került be a hírekbe, hogy

a füzesabonyi Jobbik képviselőjelöltjeként az auschwitzi haláltáborban pózolt, a győzelem jelét mutatva.

A Mandiner korábban arról írt: Hajnády a botrány kirobbanása után sem kért bocsánatot, közösségi oldalán pedig egyéb jelek is utaltak szélsőséges nézeteire. Példaképei között ugyanis Alfred Jodl háborús bűnöst is megnevezte. Sőt, Adolf Hitler egyik fotója is felkerült az oldalára.

Hajnády Kristóf Endre Facebook-oldala szerint a Jobbik Heves megye 1-es számú választókerületének elnöke, de a jelek szerint Jakab Péterrel is közeli kapcsolatot ápolhat.

Jakab Péter és a Jobbik mára annyira eggyé vált az általuk korábban sokat szidott baloldallal,

hogy egyfolytában a járványügyi védekezést, és az abban résztvevőket támadják” – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője.

Miközben kampányszerűen megpróbálja eljátszani a nép egyszerű gyermekét, pedig közel 2,5 millió forintot keres. Ez álszent és hiteltelen.

Nacsa Lőrinc emlékeztetett rá: a Jobbik tagja az oltásellenes Gyurcsány-koalíciónak, Jakab Péter pedig hangulatot kelt és kocsmai szintet akar meghonosítani az Országgyűlésben.

A címlapfotó illusztráció.