Fidesz: Karácsonyék csúnyán belerúgtak a földön fekvő vendéglátósokba

 

A budapesti Fidesz szerint „csúnyán belerúgott” a főváros vezetése az egyébként is „földön fekvő” vendéglátósokba: a cégek számlájára éppen megérkeztek a kormány által folyósított bértámogatások, amikor a főváros inkasszózta a tavalyi iparűzésiadó-előlegeket.

A FŐVÁROS A JÁRVÁNYHELYZETBEN IS SARCOLJA A VENDÉGLÁTÓSOKAT ‼ Csúnyán belerúgott a főváros vezetése az egyébként is…


Közzétette: Fidesz Budapest – 2021. március 2., kedd

Ahogy a Magyar Nemzet írta, az érintettek a vírus miatt töredékére zuhant tavalyi forgalom láttán az ősszel azt kérték a fővárostól, hogy az iparűzési adóelőleget ne a 2019-es rekordforgalom alapján szedjék be.

Választ akkor nem kaptak a túlélésért küzdő vállalkozások, a napokban viszont a városvezetés lecsapott az államtól kapott pénzeikre. Emiatt akad vendéglátós, aki egyelőre nem tudja kifizetni a támogatott béreket.

A Magyar vendéglátók Ipartestületének elnöke a lapnak elmondta: a szakma mélyen megdöbbent azon, hogy

miközben hónapról hónapra a kormánnyal közösen harcolnak a vendéglátás megmentéséért, a Karácsony Gergely vezette városvezetés nem hogy támogatást nyújtana, hanem érzéketlen módon elszedi az állam által megítélt segítséget is a munkavállalók fizetéséből.

A Fidesz budapesti szervezetének közösségi oldalán kedden azt írták, felháborító, hogy miközben Karácsony Gergely főpolgármester a budapestiek valós problémái helyett folyamatosan a kormány „szapulásával” van elfoglalva, és a főváros „kivéreztetésén siránkozik”, a bajba jutott vállalkozásoktól veszi el a kormány által juttatott támogatást.

Felszólítjuk Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy azonnal állítsa le az inkasszót, ne adja meg a kegyelemdöfést ezeknek a cégeknek, akiknek a túlélése most mindennél fontosabb” – hangsúlyozták. A budapesti Fidesz sürgeti, hogy a már beszedett összegeket a főváros haladéktalanul fizesse vissza, hiszen a magyar kormány ezt bértámogatásra adta a bajba jutott társaságoknak.