Orbán Viktor: Nagyon veszélyes pillanatban vagyunk

 

Nagyon veszélyes pillanatban vagyunk, amelyik görbe gyorsabb lesz, az dönti el a sorsunk. Ha többen kérnek oltást, többen regisztrálnak, akkor életeket mentünk, ha a vírus görbéje emelkedik, akkor életeket vesztünk – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott exkluzív interjúban.

Itt van a harmadik hullám, 3093 új fertőzöttet regisztráltak ez elmúlt napon, elhunyt 110, többségében idős, krónikus beteg, illetve 4024-en szorulnak kórházi ellátásra. Ezek önmagukban sem jó számok, hiszen meredeken emelkednek. Nagyon veszélyes pillanatban vagyunk, van vakcina, oltunk, már ki lehet tölteni a nemzeti konzultációt, és közben itt a harmadik hullám. Amelyik görbe gyorsabb lesz, az dönti el a sorsunk. Ha többen kérnek oltást, többen regisztrálnak, akkor életeket mentünk, ha a vírus görbéje emelkedik, akkor életeket vesztünk – mondta Orbán Viktor, aki a napot ismét az operatív törzs hajnali ülésén kezdte.

Hozzátette: katonai precizitás kell az egészségügyi dolgozóknak a járvány alatt. Tavasszal végigjárta a kórházakat, hogy megnézze, hogyan alkalmazkodnak. Tapasztalatai alapján kijelentette, a magyar egészségügy kivételesen erős, kiválóan vizsgázott. Ha most azonnal húszezer embernek kéne koronavírus-ellátást nyújtani, meg tudnák tenni a kórházakban, hiszen bőven van kapacitás.


Az ápolók napja alkalmából a kormányfő megköszönte az egészségügyben dolgozók erő feletti munkáját.

COVID 2/101. Operatív törzs // Task Force

Közzétette: Orbán Viktor – 2021. február 18., csütörtök

Húsvétig minden regisztráltat beoltanak

391 821 ember van Magyarországon, akit már legalább egyszer beoltottak, hamarosan 441 ezer lesz, a következő etapban hirtelen ugrunk egyet, egy hét alatt beoltunk 650 ezer embert, így márciusra 1,2 millió beoltott lesz – ismertette a miniszterelnök.

Április elejére már két és fél millióan lesznek beoltva, így húsvétig minden regisztrált megkapja az oltást,

májusig pedig már három és fél millióval többen lesznek beoltva Magyarországon, mint az EU hasonló méretű országaiban

– emelte ki.

Nálunk van a legtöbb vakcina az EU-ban. Orbán Viktor mindenkit arra biztat, hogy regisztráljon, fogadja el a vakcinát, és oltassa be magát. Hangsúlyozta,

ha valakit behívnak oltani, és nem fogadja el a vakcinát, nem esik el az oltástól, de majd akkor tudják visszahívni, ha lesz olyan oltóanyag, amelyet szeretne.

Mindenki jól gondolja meg a döntését, mert felfut a harmadik hullám, emelkednek a számok, nehogy valaki elkapja a vírust, miután elutasítja a neki nem megfelelő vakcinát – fogalmazott.

Követni fogják Magyarország példáját

A magyaroknak elég gyors az észjárása. Már novemberben látni lehetett, hogy ugyanolyan helyzet alakul ki, mint tavasszal, amikor kevés volt a védekezéshez szükséges eszköz. Szijjártó Péter klügyminiszter már novemberben mondta, hogy vakcinaverseny lesz, és éppen ezért minél több gyártóval tárgyaljunk vakcinákért, ne várjunk az unióra – mondta a kormányfő.

Hozzátette, fontos, hogy ne törődjünk másokkal, nekünk a magyarok élete a legfontosabb, nem a más országok véleménye. A csipkelődést, a támadást kibírjuk az elején, majd ők is rájönnek, hogy jó úton járunk, és követni fognak. Ez be is következett, már Németország is az orosz vakcina befogadásán dolgozik.

Egyelőre még nem tudni, mikor lehet oltani a kínai vakcinával, de a szakértők megfeszített munkatempóban dolgoznak, hogy ez minél hamarabb bekövetkezzen.

COVID 2/101. Jó reggelt, Magyarország // Hungarian Radio

Közzétette: Orbán Viktor – 2021. február 18., csütörtök

A baloldal megtagadta az együttműködést

A baloldal túl messzire ment. A konzultáció támadása egy baloldali reflex. A baloldal a hatalom mestere, ha hatalomról van szó, az ellenzék letapos mindenkit, még a betegeket, esetleneket is. A hétfői Országgyűlésben sistergett a baloldal, mindenképp arra törekedtek a képviselőik, hogy lassítsanak minket. Most már világossá vált, hogy a baloldal megtagadta az együttműködést, és nem fogja meghosszabbítani a veszélyhelyzeti felhatalmazását a kormánynak – közölte.

A konzultáció azt a célt szolgálja, hogy magunk hozzuk meg az életünket érintő döntéseket

– fejtette ki a miniszterelnök.

A felelősséget a döntésekért a kormány vállalja. De az a jó döntés, amibe sokakat be lehet vonni.

Közölte, egy nap alatt 120 ezren töltötték ki a kérdéssort. Őket degradálja a baloldal, amikor a nemzeti konzultációt bírálja.

A magyaroknak fontos, hogy összeköttetésben legyenek Lengyelországgal és Szlovákiával

A V4-együttműködés megalakulásának 30. évfordulójáról szólva a miniszterelnök azt mondta: „ha összefogunk, mindannyian jobban fogunk járni, mindannyian gazdagabbak leszünk.

A Magyar Nemzetben megjelent írásban a miniszterelnök méltatta a V4-ek együttműködését. Ez a cikk pedig megjelent Lengyelországban és Csehországban is.

Azt is elmondta, a V4 együttműködése nem egyedülálló, mi sem bizonyítja jobban, hogy Báthory István sírja Lengyelországban található.

Úgy fogalmazott, stratégiai szerepe Szlovákiának van – Magyarország ugyanis csak vele határos a V4-országok közül, és Szlovákia köti össze Közép-Európa északi és déli részét –, tőkesúlya pedig a negyvenmilliós Lengyelországnak van. Ezért minél nagyobb áteresztőképességű energiavezetékekkel és közlekedési útvonalakkal kell összekötni Lengyelországot és Magyarországot Szlovákián keresztül. Ezt alapvető magyar gazdasági stratégiai érdeknek nevezte.

Várhatóan az év végéig elkészül a Kassáig tartó útszakasz, de onnan még messze van Lengyelország, így azt a szakaszt is meg kell építeni, ha kell, akkor közösen – fejtette ki.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is ellátogatott a V4-találkozóra. A miniszterelnök kiemelte, Németország legnagyobb Európai Unión belüli partnere együttesen a V4-ek, ma már senki sem becsüli le az együttműködésüket, mert a V4-ek az EU gazdasági lokomotívjai, és a térség biztonsága is függ ezektől az országoktól – fogalmazott.

Egy okos nyugati politikus tudja, hogy egy erős Közép-Európa az egész EU stratégiai érdeke

– zárta mondandóját a miniszterelnök.


Itt hallgathatja vissza Orbán Viktor interjúját.