Kampányüzemmódra kapcsolt az ellenzék

 

Bár a választásokig még több mint egy év van hátra, kampányüzemmódra kapcsolt az ellenzék. Az üzenetek lényege, hogy minden rosszabb, mint régen volt. Arról viszont, hogy a 13. havi nyugdíjat az utolsó baloldali kormány vette el, vagy hogy az önkormányzatok 2010-ig 1250 milliárd forint hitelt és 300 milliárd forint ki nem fizetett számlát görgettek maguk előtt, már nem sok szó esik.

Magyarország erősebb lesz a járvány után, mint előtte volt” – mondta a parlament tavaszi ülésszakának nyitóülésén napirend előtt felszólalásában Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő szavai szerint három nagy ügy áll most az ország előtt: a tömeges oltási kampány, a korlátozások kivezetése és a gazdaság újraindítása.

Az ellenzéki pártvezetők reakciói azonban többnyire a bírálatokról szóltak. Szinte mindegyikük utalt már a 2022-es választásokra, és úgy tűnt, beszédeiket már a kampány jegyében mondják el.


A napirend előtti felszólalások mellett az ellenzéki városvezetők nyilatkozataiból is az rajzolódott ki,

hogy elkezdődött a 2022-es kampány.

Üzenetük lényege pedig az volt, hogy a kormánynak köszönhetően minden rosszabb, mint régen volt.

Kiszelly Zoltán politológus a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök egy lépéssel a mezőny előtt jár. Hiszen ahogyan sokszor már, most is igaza volt, például abban, hogy míg az ellenzék szerint nem lehet a Nemzetközi Valutaalap nélkül válságot kezelni, multikat és a külföldi bankokat megadóztatni, végül bebizonyosodott, hogy mégis lehet.

Ugyanez a helyzet a vakcinákkal kapcsolatban is. Míg szerintük csak a brüsszeli vakcinákkal lehet oltani, addig Magyarország a globális keleti nyitás keretében ismét a többiek előtt jár, amikor orosz és kínai vakcinákat is be akar szerezni

azzal a céllal, hogy gyorsabban lehessen a magyar embereket beoltani, és ezáltal gyorsabban lehessen újraindítani a gazdaságot.

Ez azt jelenti, hogyha a brüsszeli vakcinákra várnánk, akkor lehet, hogy csak szeptemberben vagy novemberben érnénk el azt a védettséget, amit Brüsszel nyárra vár. Azonban láttuk, hogy Brüsszel korábban azt is mondta, hogy sokkal több vakcina érkezik, nem érkezett. Tehát, könnyen lehet, hogyha Brüsszel nyárra várja azt az átoltottságot, ami már elégséges a vírus terjedésének lassításához, ez megint ugyanúgy nem fog megvalósulni, mint ahogy a vakcinaszállítási ígérete sem – mutatott rá a politológus.

Magyarország helyesen járt el, amikor a mezőny előtt már keleti vakcinákat szerzett be. Az osztrákok, a németek és az olaszok is csak most tartanak ott, hogy felismerték, nem szabad Brüsszelre várni.

Ezzel szemben Jakab Péter, a Jobbik elnöke egyenesen „kínai gyógyszerügynöknek” nevezte a miniszterelnököt, és felszólalásában nagy részében a kínai és a keleti vakcinák ellen agitált.

Tóth Erik, az Alapjogokért Központ vezető elemzője úgy fogalmazott, az ellenzéki pártok több lépéssel le vannak maradva vakcinakérdésben.

Az ellenzéki pártok vezetői jól láthatóan egy előre meghatározott menetrendben, összehangolt módon próbálják meg aláásni a kormánnyal szembeni bizalmat és a járványkezeléssel kapcsolatos legfontosabb lépéseket.

Az ellenzéki pártok folyamatosan azzal kampányolnak, hogy szerintük az újranyitás bizonyos keretek között már lehetséges lenne. Közülük a Momentum a leghangosabb, pedig nem rendelkezik parlamenti képviselettel, de jól látható módon a Jobbik, a Demokratikus Koalíció és a többi ellenzéki párt is megpróbálta ezt a kérdést tematizálni” – magyarázta.

Óriási probléma van továbbra is az ellenzéki politikusok felszólalásaival. A reakciók azt tükrözték, mintha meg sem próbálták volna megérteni és felfogni Orbán Viktor szavait. Az ellenzéki pártok azon túl, hogy januárban egyértelműen kampányüzemmódra álltak át,

azt is folyamatosan bizonyítják, hogy érdemben nem tudnak a vírusválsággal szembeni védekezéshez hozzátenni

– emelte ki.

A címlapfotó illusztráció.


A teljes beszélgetés itt hallgatható vissza.