Az Országgyűlés is tiszteleg a 30 éves visegrádi együttműködés előtt

 

A visegrádi négyek fennállásának 30. évfordulója alkalmából az Országgyűlés külügyi bizottsága nyilatkozattervezetet nyújt be a parlamentnek, amelyről éppen azon a napon, február 15-én döntenek, amikor harmincéves lesz az együttműködés – mondta Németh Zsolt (Fidesz), a bizottság elnöke hétfőn.

Németh Zsolt kifejtette: a bizottság egyhangúlag hozta meg ezt a döntését, ami azt mutatja, hogy van konszenzusos külpolitikai terület, amely ráadásul nem is mellékes, hiszen a kormány egyik legfontosabb külpolitikai prioritása a visegrádi, illetve közép-európai együttműködés.

Hangsúlyozta, hogy a visegrádi csoportnak (V4; Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) talán az a legnagyobb erénye, hogy az elmúlt évtizedekben folyamatosan olyan rugalmas működési formát tudott fenntartani, amely kiállta az idő próbáját, mert nem intézményesítette túl önmagát, és képes volt arra, hogy pragmatikus módon azokra a területekre fókuszáljon, ahol tényleges érdek mutatkozott az együttműködésre.


A következő napokban találkozókra kerül sor a visegrádi államfők, miniszterelnökök és a külügyi bizottságok között is. A magyar parlamenti nyilatkozat elfogadásával egyidejűleg pedig a másik három országban is elfogadhatják ezt a dokumentumot

– mondta.

Németh Zsolt szerint a V4 célja a közép-európai építkezés, az euroatlanti integráció támogatása, valamint a közép-európai érdekérvényesítés, és a V4 nem érdekelt az ellentétek mélyítésében. Megjegyezte, hogy a V4 soros magyar elnöksége júliusban kezdődik.

A bizottság ülésén Sztáray Péter András, a KKM biztonságpolitikáért felelős államtitkára kiemelte: fontos évfordulót ünnepelnek a napokban, az 1991-ben elindított visegrádi együttműködését. A 30 éves együttműködés létrehozása történelmi szinten is mérhető, bátor tett volt – mondta.

Nem sokkal a kommunizmus bukása után sok terhet cipelt a térség, mégis

a három ország – Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország – vezetői felismerték, hogy országuk jövője Európában van, és ennek megvalósítása nem megy anélkül, hogy szoros együttműködést alakítanának ki.

Az együttműködés alapja a kölcsönös tisztelet, olyan területeken dolgoznak közösen, ahol kialakítható közös álláspont, továbbá politikai háttértől függetlenül tevékenykednek, vagyis az, hogy éppen milyen összetételű egy kormány, nem hátráltathatja az együttműködést. Az is fontos, hogy elkerülték az intézményesülést – tette hozzá.

Az államtitkár szerint a csoportban az egyéves elnökség jobb kiszámíthatóságot biztosít.

A V4 eredményei között említette a jobb érdekérvényesítést, a jószomszédi kapcsolatok fejlesztését és a gazdasági együttműködés erősödését, egyúttal az EU-ban is egyre komolyabban veszik a visegrádiakat – mondta.

A címlapfotó illusztráció.