A gyermekek megkeresztelését betiltani akaró hivatalnok eltávolítását követeli a KDNP

 

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) felszólította Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy a gyermekek megkeresztelését betiltani akaró szakértőjét azonnal távolítsa el hivatalából.

A Semjén Zsolt, a KDNP elnöke és Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője által jegyzett közleményben úgy fogalmaztak: „ez az antikrisztiánus patológikus gyűlölet Rákosi legsötétebb korszakát idézi”.

A vasarnap.hu pénteken azt írta, hogy Békés Gáspár, aki a Főpolgármesteri Hivatal klíma- és környezetügyi főosztályán dolgozik Karácsony Gergely környezetügyi szakértőjeként, 2018-ban egy blogbejegyzésben a keresztelés betiltásáról írt.


Az Ateista forradalom című blogban Békés Gáspár úgy vélekedett, hogy jogi szempontból illegitim a gyerekek megkeresztelése, mert a szülők megsértik a kiskorú szabadságjogát, amikor helyette döntenek vallási hovatartozásáról.

Meg kell értenünk és értetnünk, hogy a gyerek nem a szülő tulajdona, jószága, hanem állampolgár. Amennyiben ezt nem fogadjuk el, akkor viszont nem kritizálhatjuk a fényevő, oltásellenes, nőket körülmetélő szülőket sem, hiszen akkor relatív, hogy ki mit tehet meg a gyerekeivel, a határ pedig elmosódik. A szülőknek nem ahhoz van joguk, hogy a gyereket indoktrinálják, hanem hogy a fiatalok érdeklődésének megfelelően, a jogaival összhangban segítsék fejlődését. A keresztelés tiltásával az ország egyértelművé tenné, hogy mások jogainak megsértése kortól függetlenül elfogadhatatlan” – írta Békés Gáspár.

A címlapfotó illusztráció.