Már a DK-nak is van saját oltási botránya

 

Nem tartja helyesnek a Demokratikus Koalíció sem, amit a gyöngyösi polgármester tett – ezt mondta Gyurcsány Ferenc pártjának szóvivője. Néhány napja derült ki, hogy Hiesz György, vagyis a DK-által is támogatott polgármester, a feleségével együtt titokban idő előtt megkapta az oltást. Közben már a DK-nak is van saját botránya. László Imre, Újbuda polgármestere is beoltatta magát január első felében. Neki van orvosi diplomája, de – a kerületi ellenzék szerint – mivel polgármesterként dolgozik, nem lett volna jogosult a korai oltásra – közölte az M1 Híradója.


László Imre az ATV egyik reggeli műsorában azt mondta, hogy behívták abba a kórházba, ahol korábban igazgató volt. Újbuda DK-s polgármestere később elismerte, soron kívül kapta meg a koronavírus elleni vakcinát. Arra hivatkozott: a rendelet az egészségügyi diplomával rendelkezők számára teszi lehetővé első körben a védőoltást.


A balliberális politikus sajtósa azonban az Index megkeresésére úgy nyilatkozott: „ha tudta volna előre, hogy van egy sorrend, akkor egyértelműen visszamondja, hiszen most nem praktizál orvosként”.

„Az egészségügyi dolgozók fogják első helyen megkapni, mert ők küzdenek a többiek életéért. Utána a súlyos állapotban lévőket fogjuk besorolni és csak utána jön mindenki más” – fogalmazott Orbán Viktor. A miniszterelnök december elején jelentette be, hogy a vakcinát nem az előjegyzés sorrendjében kapják majd meg a jelentkezők.

László Imre szerdán egy közleményt is kiadott. Ebben már azzal védekezett, mindenki tudja róla, hogy eredetileg orvos

és, hogy „a neve előtti doktori címet nem Dr. Bubótól kapta”. A sajtósa állításával ellentétben pedig azt is írta: hogy a Szent Kristóf Rendelőintézetben önkéntes segítő munkát vállalt még tavaly, a napokban pedig önkéntes oltóorvosnak is jelentkezett.

A Mi Hazánk Mozgalom újbudai képviselője hivatali visszaélés miatt feljelentést tett László Imre ellen. Novák Előd arra hivatkozik, hogy a DK-s politikus már régóta nem kórházigazgató, hanem polgármester.

Hiesz Györgyről szintén a héten derült ki, hogy jogosulatlanul kért és kapott koronavírus elleni védőoltást még január elején, pedig még csak nem is regisztrált az oltásra. Most már azt is beismerte a 24.hu-nak adott villáminterjújában, hogy a felesége is megkapta a Pfizer-vakcináját.

Gyöngyös Fideszes országgyűlési képviselője minderre úgy reagált közösségi oldalán:

itt lenne az ideje Hiesz Györgynek nyíltan elmondania mindent a baloldali oltásmutyiról,

végre úgy, hogy az ne dőljön meg másnapra. Hiesz György a botrány kipattanása után arról beszélt, hogy szerinte azért támadják az oltás miatt, mert jó jelölt lenne az országgyűlési választáson.

Amit Hiesz György tett, azt a DK elutasítja. Sőt, az M1 kérdésére Barkóczi Balázs szóvivő említést sem tett a gyöngyösi polgármester esetleges képviselőjelöltségéről.

„Majd hogyha oda jutunk, 2024-ben az önkormányzati választásokon, akkor nyilvánvalóan a DK is és az ellenzéki együttműködés is el fogja dönteni, hogy kit, milyen körülmények között és feltételek alapján támogat a polgármesteri székért folyó küzdelemben” – fogalmazott Barkóczi Balázs. Hiesz György úgy véli, hogy nincs oka lemondani az oltásügy miatt.