Fidesz: Továbbra is csak panaszkodik és rosszindulatú kampányt folytat a főpolgármester

 

Továbbra is csak panaszkodik a főpolgármester, és rosszindulatú kampányt folytat a kormány ellen – vélekedett a Fidesz budapesti szervezete hétfőn Karácsony Gergely sajtótájékoztatójára reagálva.

Azt írták: Karácsony Gergelynek egyben igaza van, „valóban válságos időket élünk”. Ilyenkor azonban azon kellene dolgozni, hogy ne költse felesleges kiadásokra a budapestiek pénzét – fűzték hozzá.

Azt kérdezték: miért lesz drágább ötmilliárd forinttal a Lánchíd felújítsa, miért nem figyeltek oda a BKK reklámtenderénél vagy éppen a 3-as metró felújításánál. Ezekben ugyanis a sorozatos késlekedés és „szerencsétlenkedés” miatt csak 2020-ban milliárdok mentek el feleslegesen – írták.


Hangsúlyozták:

a kormány idén 116 milliárd forintot biztosít Budapest működési kiadásainak fedezésére, és további több tíz milliárd forint fejlesztési támogatást is ad.

A főpolgármester hétfőn online sajtótájékoztatón jelentette be, hogy több kerülettel közösen indít tájékoztató kampányt Budapest helyzetéről a fővárosi önkormányzat, az akcióval erősíteni kívánják a város közösségét és rábírnák a kormányt a megszorítások felfüggesztésére.

Több kerülettel közösen indít tájékoztató kampányt Budapest helyzetéről a fővárosi önkormányzat, az akcióval erősíteni kívánják a város közösségét, és rábírnák a kormányt a megszorítások felfüggesztésére – jelentette be a főpolgármester hétfőn online sajtótájékoztatón.

Karácsony Gergely a kampány céljai között említette, hogy tájékoztatást adjanak a fővárosiaknak a közszolgáltatások működéséről, Budapest pénzügyi helyzete kapcsán világossá tegyék, aggódnak a közszolgáltatásokért, valamint erősítsék a közösséget.

Hozzátette: azért is indítják a kampányt,

hogy a budapestiek megmutassák erejüket „adott esetben a kormányzati intézkedésekkel szemben is”,

azért, hogy „rá tudjuk bírni közös erővel a kormányt” arra, hogy függessze fel a megszorításokat.

Budapest közösségének erejére „nagy szükségünk lesz a következő időszakban”, hiszen továbbra is három válságjelenséggel kell küzdeni egyszerre: a koronavírus-járvány és a gazdasági válság mellett „az önkormányzatokat érintő kormányzati megszorításokkal ”– hangsúlyozta a politikus.

Elmondta, a kampányban felhívják a figyelmet, hogy

a koronavírus-járvány következő szakaszában a leghatékonyabb védekezés az oltás, ezért arra buzdítanak mindenkit, amint lehetőség nyílik rá, oltassák be magukat.

A gazdasági válságról szólva Karácsony Gergely kiemelte, a város közszolgáltatásai azért is működhetnek, mert a budapestiek közvetlenül is hozzájárulnak ehhez, ezért arra kérik a budapestieket, hogy vásároljanak majd bérletet vagy jegyet, amikor „újra nyugodtan, bárki használhatja” a közösségi közlekedést.

A kormányzati megszorításokról szólva arról beszélt, a kampány konkrét célja, hogy meggyőzzék a budapesti vállalkozásokat, ha tehetik, fizessék be az iparűzési adó teljes összegét. „Többi között az ő döntésükön fog majd múlni, hogy a város kihúzza-e az idei, nagyon nehéz évet” – jegyezte meg Karácsony Gergely.

Közölte, azt is el szeretnék mondani mindenkinek: „az nem kormányzás, hogyha kifosztjuk a városainkat. Ezt látjuk az egész országban” – tette hozzá a főpolgármester.

A címlapfotó illusztráció.