×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nem kér bocsánatot Baranyi Krisztina

 

A Hanuka-ünnep alkalmából a Páva utcai zsinagógában gyújtotta meg a nyolcadik gyertyát Ferencváros balliberális polgármestere. Baranyi Krisztina volt az, aki egy nemrég kiszivárgott titkos hangfelvételen egyes befektetőkről azt mondta, „rohadt, szemét zsidó befektetők”. A baloldali polgármester elismerte, hogy ő mondta ezeket a szavakat, de tagadta, hogy ez antiszemita kirohanás lett volna. Baranyi Krisztina az M1 Híradójának még boldog Hanukát is kívánt.


Miközben Ferencváros balliberális polgármestere néhány napja még antiszemita megjegyzéseivel sértegette egy online testületi ülésen a zsidóságot, csütörtök este már gyertyát ment gyújtani Hanuka ünnepe alkalmából a Páva utcai zsinagógába. Baranyi Krisztina szerint ebben semmi abszurd nincs.

Nem voltak jelen kormánypárti képviselők, amikor Baranyi zsidózott

„Meg vagyok döbbenve” – háborgott közösségi oldalán Baranyi Krisztina azok után, hogy megtudta: nem a Fidesz szivárogtatta ki a hangfelvételt. Az erről szóló információkat épp maga osztotta meg, miközben csatolta egykori riválisának, a momentumos Jancsó Andreának egyik kommentjét. Ebben az ellenzéki politikus leírta: a kormánypárti képviselők jelen sem voltak, amikor a Ferencvárost vezető, Baranyi Krisztina zsidózni kezdett egy önkormányzati telek eladása miatt.

„Nincs szükséged a Fideszre, ha a ferencvárosi Momentum a barátod” – ezt pedig már a Kétfarkú Kutyapárt írta

egyik Facebook-bejegyzésében a IX. kerületi balliberális pártok belháborújára utalva. „Akkor viszont ki támadott meg a legaljasabb módon…”? – tette fel magának a kérdést Baranyi Krisztina, de megkérdeztük tőle ezt mi is, választ azonban nem adott a polgármester.

Gyurcsány botrányára hasonlít Baranyi ügye

A magát független-objektívnek mondó Index csak egy rövid hírben számolt be a szivárogtatás tényéről, a baloldali pengeváltásról azonban hallgatott. Ezt tette a Népszava is. A lap csupán egy talányos mondatot fűzött a történethez: Baranyi Krisztina „…ügye kezd Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök botrányára hasonlítani.”

Az Origo tizenkét baloldali politikust, köztük Gyurcsány Ferencet, Bajnai Gordont, Karácsony Gergelyt, Kunhalmi Ágnest és Fekete-Győr Andrást, kérdezett meg Baranyi Krisztina zsidózásáról. Az eredmény a várakozásoknak megfelelően alakult, írja a lap hozzátéve: egyikük sem válaszolt megkeresésükre, mint ahogy egyikük sem követelte Ferencváros baloldali polgármesterének távozását. Vagyis ismét bebizonyosodott, hogy

a baloldalnak az antiszemitizmus elleni harc egy meggyőződés nélküli és sokszor alaptalanul használt eszköz.

A Hirado.hu is megkérdezte az olvasókat, mit gondolnak a kijelentésről, és 86 százalékuk szerint nem lesz következménye a polgármester antiszemita kijelentésének, vagyis a baloldal a homokba dugja a fejét, mintha mi sem történt volna.

Korábban a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is elítélte Baranyi Krisztina kijelentését. Úgy fogalmaztak: elfogadhatatlannak tartják, ha bármilyen helyzetben, vitában érvként, szitokszóként vagy szarkasztikus köntösbe öltöztetve bármely kisebbséget becsmérelnek.