×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Karácsony politikai célokra használja az iparkamarával kötött megállapodást is

 

A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szakértői által aláírt együttműködési elveket tartalmazó dokumentumot a fővárosi önkormányzat sajnálatos módon politikai célokra használja – írta a BKIK.

A közlés előzménye, hogy Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán azt írta: a főváros mellett a BKIK sem támogatja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke által tett javaslatot az iparűzési adó (ipa) felfüggesztésére, és erről megállapodás is született a felek között.

A BKIK szerdai közleményében arról írt, hogy a fővárosi önkormányzat és a BKIK szakértői hétfőn és kedden egyeztetést tartottak a BKIK által javasolt 25 milliárdos válságkezelő alap megvalósításáról.

Az egyeztetésen lefektették az együttműködés alapelveit, de a két szakértő által – és nem a két fél képviselői által – aláírt együttműködési elveket tartalmazó dokumentum néhány, de lényeges pontban eltér a BKIK vezetése által jóváhagyott szövegtervezettől, és olyan módosításokat tartalmaz, amelyekkel a dokumentum értelmezése az eredeti szándékkal ellentétessé vált.

Nagy Elek, a BKIK elnöke - a sajtóból értesülve a fejleményekről - azonnal levelet írt az ügyben Karácsony Gergelynek, a BKIK ugyanis nem kíván politikai eszköz lenni. A szakértői egyeztetés, illetve annak eredménye nem arra hivatottak, hogy a BKIK-t a fővárosi önkormányzat politikai álláspontja mellett kiállóként tüntessék fel. Konkrét megállapodás akkor lesz, ha azt a főpolgármester és a BKIK elnöke írják alá – hangsúlyozták.

A BKIK nem kíván nyilatkozni a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének iparűzési adó felfüggesztésére vagy megszüntetésére vonatkozó javaslatával kapcsolatban, és különösen nem kívánja azt minősíteni, mivel nem ismeri az arra vonatkozó koncepciót és számításokat - olvasható a kommünikében.

Mint írták,

a BKIK saját álláspontot képvisel ipa-ügyben, mégpedig azt, hogy az ipa elengedése csak a válság által súlyosan érintett mikro-, kis- és középvállalkozások esetében célszerű, de maximum a mikro- és kisvállalkozások, valamint a válság által súlyosan érintett középvállalkozások esetében.

A főváros által kivetni kívánt ipa+ esetében a BKIK álláspontja szerint alapvetően nem adóemeléssel kell a válságot kezelni, az esetlegesen befolyó forrásokat pedig nem béremelésre kell fordítani, de a BKIK szeretné megismerni a kivetendő adó részleteit, és egyeztetéseket folytatni arról.

A BKIK ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a 25 milliárdos válságkezelő alapot a főváros minél hamarabb létrehozza, akár a BKIK által javasolt többlépcsős formában, amelynek keretében azonnali 2,5 milliárd forint támogatást kaphatnak a bajba jutott vállalkozások.

A címlapfotó illusztráció.