Kibúvók és vádaskodás helyett együttműködést várnak a fővárosiak Karácsonytól

 

Ideje lenne, ha Karácsony Gergely végre meghallaná a budapestiek kérését, és abbahagyná a kormány állandó hibáztatását, támadását, mert a fővárosi emberek együttműködést várnak a politika szereplőitől, különösen a nehéz helyzetekben – közölte a Fidesz fővárosi szervezete pénteken, a főpolgármester bejelentésére reagálva.

A hét elején beharangozott lakosságot érintő megszorítási terveket határozottan elutasítjuk. A főpolgármester azon szándékát


azonban támogatjuk, hogy a Fővárosi Önkormányzat "vízfején" kíván spórolni

– írták a közleményben.

A Fidesz budapesti szervezete szerint a főpolgármester-helyettesek számának csökkentése, az egyes cégek és azok vezetőségeinek összevonása jó irány. A konkrét intézkedéseket azonban szeretnék látni, számtalan kérdés csak a megvalósítás során fog eldőlni – tették hozzá.

Szeretnék tudni például azt, hogy a bejelentett szerkezeti változásokból évente milyen összegű megtakarítást remél a főpolgármester, és bíznak abban, hogy komoly számítások vannak a tervezett intézkedések mögött.

Kíváncsiak arra, hogy a bécsi és a berlini stadtwerke modell mintájára készülő fővárosi cégből miért került ki a Budapesti Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.,

valamint a BKK-nál tervezett vezérigazgatói csere jelenthet-e bármi változást annak fényében, hogy Draskovics Tibor a háttérből egyszemélyben irányítja az egész vállalatot.

Karácsony Gergely pénteken közösségi oldalán jelentett be takarékossági intézkedéseket: összevonnak több fővárosi céget, csökkentik a közgyűlési bizottságok számát, és Dorosz Dávid lemondása után nem töltik be főpolgármester-helyettesi posztját.