A baloldal továbbra is kitart a kamuvideós MSZP-s mellett

 

Elfogadhatatlan a világjárvány közepén, hogy a parlament népjóléti bizottságának elnöke, aki egészségügyi kérdésekkel is foglalkozik kamuvideót készít és a védekezés résztvevőit rágalmazza. Le kell mondania – mondta Gulyás Gergely az MSZP-s Korózs Lajos botrányáról. A miniszter azt is hozzátette: érthetetlen, hogy az ellenzék miért nem jelöl mást a bizottság élére. A baloldal viszont továbbra is kitart Korózs Lajos mellett – derült ki az M1 Híradójában.

Járványügyi statisztikákra hivatkozott kedden az MSZP-s Korózs Lajos a parlamentben. A szocialista politikus arról beszélt, hogy a kormány szerinte nem tudja értelmezni a vírus terjedésével kapcsolatos adatokat.


Korózs Lajos néhány napja a közösségi oldalán is statisztikákat elemzett: az interneten két halálozási adatokra vonatkozó grafikont tett közzé.

A fotón azonban hamis számokat tüntetett fel,

és egy 2016-os adatsorra hivatkozva állította azt, hogy koronavírusban halnak meg a legtöbben.

Az ügy miatt a kormánypártok arra szólították fel Korózs Lajost, hogy mondjon le a parlament egészségügyi kérdésekért is felelős népjóléti bizottságának vezetéséről. A baloldali politikus azonban ezt nem tette meg. Helyette kedden az ülésteremben magyarázkodott. Azt mondta: nem vette észre, hogy a fotón hamis adatok szerepelnek.

A szocialista politikust az LMP frakcióvezetője és a Gyurcsány-párti Arató Gergely is védelmébe vette, utóbbi szerint Korózs Lajos lemondása veszélyeztetné a népjóléti bizottság működését.

A Fidesz frakcióvezetője szerint ez nem igaz. Kocsis Máté hangsúlyozta, hogy

a kormánypártok azt kérik, hogy Korózs Lajos helyére egy másik politikust delegáljon a baloldal,

az ugyanis elfogadhatatlan, hogy a népjóléti bizottságot olyan politikus vezesse, aki álhíreket terjeszt.

Az MSZP társelnöke ennek ellenére szerdán is kitartott Korózs Lajos mellett. Pedig nem ez az első eset, hogy Korózs Lajos álhíreket terjeszt.

Júniusban ő készítette az MSZP kamuvideóját az álmentős Németh Athinával,

amelyben a nő azt állította, mentősként többen a kezei között vesztették életüket a kórházkiürítések miatt.

Később kiderült: Németh Athinának sosem volt köze az Országos Mentőszolgálathoz, de az egészségügyi szakdolgozók nyilvántartásában sem szerepelt.

Az álhírt ennek ellenére még a kamuvideó megjelenése előtt Szabó Tímea,

a Párbeszéd társelnöke is terjesztette a parlamentben. A hamis információt a népjóléti bizottság ülésén is megismételte.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Rétvári Bence a felvételhez hozzáfűzte: „a koronavírussal kapcsolatos álhírek terjesztői ugyanolyan veszélyesek, mint a vírustagadók – különösen igaz ez, ha országgyűlési képviselőkről van szó.

A címlapfotó illusztráció.