×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

„Ha Gyurcsányon múlt volna, már kórházi ellátás se lenne”

 

Ha Gyurcsányon és a baloldalon múlt volna, már kórházi ellátás se lenne – reagált a Fidesz szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében Gyurcsány Ferenc (DK) és Harangozó Tamás (MSZP) nyilatkozatára.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke online sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta: a kormány elveszítette az irányítást a történések felett, nem készítette fel az országot, nem készítette fel az egészségügyet, nem kezelte a válságot.

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese pedig arról beszélt, szintén sajtótájékoztatón: „a Fideszt nem érdekli a kormányzás, csak az összeharácsolt vagyon és a hatalom megtartása, nem a koronavírus-járványt akarja megállítani, hanem el akarja kerülni a felelősségre vonást.

A Fidesz úgy fogalmazott: „megkérjük Gyurcsány Ferencet és az egész baloldalt, ha már segíteni nem akarnak a védekezésben, legalább ne akadályozzák azt a folyamatos kamuhírek gyártásával és hangulatkeltéssel.

Kiemelték: a koronavírus-járvány az egész világot és egész Európát sújtja, Magyarország sem kivétel. Sok más országgal ellentétben a magyar védekezés eredményes, a magyar egészségügy állja a sarat az egyre növekvő nyomás alatt is, minden betegnek jut kórházi ellátás – írták.

A most bevezetett védelmi intézkedés célja is az, hogy lassítsák a járványt, és megvédjék a kórházak teljesítőképességét – közölte a Fidesz, hozzátéve: „ha Gyurcsány Ferencen és a baloldalon múlt volna, akkor a magyar betegek teljesen kiszolgáltatottak lennének most, mert alig lenne állami kórház és fizetős lenne a kórházi ellátás, a baloldal ugyanis ezt készítette elő kormányzása alatt.

A címlapfotó illusztráció.