×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

417 milliót vitt a végrehajtó, de Niedermüller nem védte a kasszát

 

Hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tesz Niedermüller Péter erzsébetvárosi DK-s polgármester ellen Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője. Szerinte ugyanis az önkormányzatok történetében páratlan nagyságú összeget, 417 millió forintot emelt le a végrehajtó a kerület számlájáról egy vállalkozás javára. Az erzsébetvárosi önkormányzat szerint az ügyben érintett szerződést az előző, kormánypárti kerületvezetés kötötte, Bajkai István szerint azonban az ügy az MSZP-s Hunvald György idejére nyúlik vissza – hangzott el az M1 Híradójában.


Az Erzsébetvárostól követelt kötbér leemelése egy olyan szerződés alapján történt, amelyet még 2003-ban, az úgynevezett Hunvald-korszakban kötöttek meg az önkormányzat vagyoni érdekeit súlyosan sértve – közölte Bajkai István.

A Fidesz országgyűlési képviselője emlékeztetett rá, hogy a kerület előző kormánypárti vezetése tavaly – Erzsébetváros lakói érdekében – módosította a megállapodást, így a Király utcai ingatlantömb fejlesztésével legalább kétmilliárd forintnyi vagyonhoz jutott volna az önkormányzat.

A DK-s polgármester nem intézkedett

Bajkai István kitért arra is: mivel a Miniszterelnökség nem hagyta jóvá a szerződésben meghatározott egyik műemléki ingatlan átruházását, a VII. kerületi önkormányzatot megillette volna a szerződéstől való elállás joga, de erről a DK-s polgármester nem intézkedett.

Niedermüller Péter közösségi oldalán arra utalt, hogy nem tudott a végrehajtásról. Azt írta: „az önkormányzat pár napja azt vette észre, hogy a számlájáról leemeltek négyszáztizenhétmillió forintot.” Erzsébetváros DK-s polgármestere szerint a sok száz milliós végrehajtás egy, a korábbi vezetéshez köthető szerződéshez kapcsolódik.

A történtek után Niedermüller Péter azt ígérte a kerületben élőknek: a korábbi szerződést bíróságon fogják megtámadni. Ha ez meg is történt, ennek sem volt halasztó hatálya a végrehajtásra. Bajkai István szerint a 417 millió forint kötbér leemelése azonban gondos városvezetés esetén elkerülhető lett volna. A Fidesz képviselője feljelenti a DK-s polgármestert.

Niedermüller mondjon le

A kormánypárti politikus felszólította a kerület baloldali vezetőjét, mondjon le tisztségéről, egyúttal jelezte: választ vár arra, hogy a Gyurcsány-párti Czeglédy Csaba és ügyvédi irodája milyen jogi lépéseket tett a kár elhárítása érdekében.

A DK egykori EP-képviselőjelöltje az, aki ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési és gazdasági csalás miatt folyik eljárás. Czeglédy Csabát emiatt ki is zárták az ügyvédi kamarából. Erről az érintettet nemrég a szombathelyi városházán kérdezte a Pesti TV, de a politikus útszéli módon válaszolt: „Kreténeknek nem nyilatkozom.”

A Magyar Nemzet megtudta: a szombathelyi független képviselő a határozat ellenére továbbra is jogászkodik. A lap információi szerint ugyanis a DK-s vezetésű önkormányzatok nem tartják etikai szempontból aggályosnak, hogy olyan ügyvédi irodával állnak szerződésben, amely névadójának kamarai tagságát felfüggesztették.

Erzsébetváros önkormányzata korábban öt hónap alatt csaknem 14,5 millió forintot fizetett ki a Czeglédy Csaba nevét viselő irodának.