Botrány botrányt követ a DK vezette budapesti kerületekben

 

Egy tollat vitt a Fidelitas elnöke és erzsébetvárosi elnöke Niedermüller Péter VII. kerületi DK-s polgármesternek, hogy aláírja vele a Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával kötött szerződések felmondását. Azért szólították fel erre a városrész vezetőjét, mert a kamara felfüggesztette a bírósági eljárás alatt álló ügyvéd tagságát. Egy hosszabbítót is vitt Niedermüller Péternek, utalva a DK-s helyi képviselő áramlopási ügyére – derült ki az M1 Híradójából.

Ajándékot vitt szerdán reggel a Fidelitas elnöke és erzsébetvárosi elnöke Niedermüller Péternek, a VII. kerület DK-s polgármesterének. A díszdobozban egy toll volt, amely elmondásuk szerint  alkalmas arra, hogy a polgármester aláírja vele a Czeglédy Csaba vezette ügyvédi irodával kötött szerződések felmondását.


Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke szerint

felháborító, hogy Niedermüller Péter és László Imre XI. kerületi DK-s polgármester is korábban szerződést kötött egy olyan ügyvédi irodával, amelynek vezetőjével szemben már akkor büntetőeljárás volt folyamatban.

Úgy fogalmazott, az említett kerületi vezetők hallgatnak és továbbra sem szüntették meg a szerződéseket.

A Fidelitas ajándékként egy hosszabbítót is vitt Niedermüller Péternek, utalva ezzel a legutóbbi erzsébetvárosi botrányra.

Másfél héttel ezelőtt ugyanis a DK-s Niedermüller Péter által vezetett önkormányzat épületében házkutatást tartott a Nemzeti Nyomozó Iroda és számítógépeket foglalt le. A gyanú szerint az informatikai végzettségű, ugyancsak DK-s Borka-Szász Tamás képviselő bitcoinbányát üzemeltetett irodájában, amivel akár több százezer forinttal is megterhelhette az önkormányzat villanyszámláját.

A DK VII. kerületi politikusának irodájában folytatott bitcoinbányászat a DK pártfinanszírozását szolgálhatta” – jelentette ki Bajkai István az M1-en. A fideszes parlamenti képviselő hozzátette:

a történtek után a DK-s polgármesternek vállalnia kellene a felelősséget és le kellene mondania.

Egy polgármesternek kötelessége felelősséget viselni az önkormányzat működéséért, annak a szabályosságáért. Én azt gondolom, hogy Niedermüller Péternek már le kellett volna mondania a pozíciójáról, hogyha valóban felelősséget érez, és hogyha nem egy tettestársról vagy felbujtóról van szó büntetőjogi értelemben az ő személyében” – mondta Bajkai.

Niedermüller Péter polgármester egyébként még a rendőrségi akció napján az interneten tényként írt arról, hogy a DK egyik tagja áramot lopott,

később azonban a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva az önkormányzat nem válaszolt a Híradó kérdéseire.

Bajkai István most arról is beszélt: a nyomozás feladata, hogy kiderítse, mire fordította a bevételt a DK-s politikus, akinek az irodájában rendszeresen tartottak megbeszélést a DK képviselői.

A címlapfotó illusztráció.