Történelmet hamisított nagyapja szerepével kapcsolatban Donáth Anna?

 

Közösségi oldalán igazította ki Schiffer András Donáth Annát, aki a saját nagyapjának ötvenes évekbeli szerepéről írt bejegyezést. A Momentum EP-képviselője szerint nagyapja, Donáth Ferenc azért került börtönbe a Rákosi-korszakban, mert szembeszállt a szélsőséggel. Schiffer András azonban arra emlékeztetett: Donáth Ferenc a Rákosi-titkárság vezetője volt, ő akkor nem szállt szembe semmivel. Donáth Anna a hónap elején egy kiszivárgott videó miatt keveredett botrányba – közölte az M1 Híradója.


1956. október 23. egy büszke nemzet tragikus öröksége. De Donáthként egyúttal a családom története is” – kezdte posztját október 23-án Donáth Anna. A Momentum Európai parlamenti képviselője bejegyzésében nagyapja, Donáth Ferenc életútja és az 1956-os forradalom és szabadságharc kapcsolódásáról ír.


Donáth Ferenc ugyanis megjárta Horthy börtönét „antifasiszta szervezkedés” miatt. Lecsukta Rákosi is, amikor a másik szélsőséggel szállt szembe” – olvasható a politikus közösségi oldalán.

Na, akkor most valamit tegyünk rendbe” – reagált Schiffer András a közösségi oldalán Donáth Anna bejegyzésére.

 

Az LMP egykori társelnöke azt írta: Donáth Ferencet 1951 februárjában tartóztatják le, egészen addig a Főtitkársági Iroda (vagyis a Rákosi-titkárság) vezetője és a Központi Vezetőség tagja.

„Akkor és ott nem szállt szembe semmivel és legkevésbé sem értékelte elvtársait szélsőségnek” – fogalmazott Schiffer András. Az LMP korábbi vezető politikusa hangsúlyozza: mindannyian, akik ott ültek az uralkodó párt vezérkarában, vakon hittek az „eszme”, a „rendszer” nagyszerűségében.

Mindez semmit nem von le Donáth Ferenc '56-os, illetve a nyolcvanas évek ellenzéki ébredésében szerzett történelmi érdemeiből. Nem kell hozzá történelmet sem hamisítani” – zárja bejegyzését Schiffer András.

Donáth Anna kijelentései az utóbbi időben nem először kérdőjeleződnek meg. Donáth Anna neve felmerült annál az uniós jelentésnél is, amit a magyar kormányt többször is bíráló Věra Jourová, az Európai Bizottság liberális alelnöke október elején mutatott be és amelyből kiderült, hogy továbbra is politikai feltételekhez kötnék az uniós források kifizetését.

Donáth Anna szeptemberben még kikérte magának, hogy köze lenne a Magyarországot Brüsszelből érő politikai támadásokhoz, egy Varga Judit igazságügyi miniszterrel közös vitafórumon.

Egy később nyilvánosságra került felvétel azonban leleplezte az EP-képviselőt.

A Hír TV birtokába jutott belső felvételből kiderült az is, hogy momentumos politikusok Brüsszelben sokat dolgoztak azon, hogy álhírek terjedjenek Magyarországról, főként a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényről.

„Új őszödi beszédnek” nevezte múlt vasárnap Deutsch Tamás azt a felvételt, amelyen Donáth Anna, bevallja, hogy rendszeresen egyeztet Vera Jourovával, az Európai Bizottság alelnökével.

A fideszes EP-képviselő szerint azonban a mostani felvétel nem csupán Donáth Annáról szól, mivel a magyarországi baloldal összes EP-képviselője ugyanezt teszi: aktívan a hazája ellen dolgozik, főállásban áskálódnak, árulkodnak, álhíreket gyártanak, és – ahogy fogalmazott – jelentéseket írogatnak baloldali elvtársaiknak. Deutsch Tamás hozzátette: mindebben számíthatnak a Soros-szervezetek támogatására is.