Házhoz ment a pofonért a Jobbik Farkas Örs szerint

 

Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szóvivőjének közlése szerint „házhoz ment a pofonért a Jobbik a bíróságra”.

A szóvivő csütörtökön a Facebook-oldalán emlékeztetett arra: tavaly a Jobbik Magyarországért Mozgalom beperelte, mert még elemzőként azt állította 2019 februárjában, hogy „az országgyűlési választások óta a párt elvesztette a tagságának csaknem felét”. Ahelyett, hogy kiálltak volna a nyilvánosság elé és rámutattak volna arra, hol tévedett – tette hozzá –, a bíróságra mentek.


Függetlenül attól, hogy az általam tett állítás nyilvános információkon alapuló logikus következtetésére épült mellesleg ez egy elemző dolga” – írta Farkas Örs.

Farkas Örs közölte: a párt „könnyedén nyert” ellene első fokon. Kiemelte továbbá: már ott jelezte, hogy a Jobbik soha nem tett közzé olyan hiteles adatokat, amelyek cáfolnák az általa elmondottakat.

Úgy fogalmazott: „Az elsőfokú bírósági döntés birtokában a jobbikosok szerteszét kiabálták, hogy mekkora hazugságokat állítok, és mindenféle kamuoldalak cikkeivel alátámasztva próbáltak lejáratni a közvélemény előtt.

A győri másodfok viszont „most helyretette az ügyet” – tudatta. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője szerint mivel a párt soha nem igazolta az általa elmondottak ellenkezőjét, senki nem tudhatja, hogy mi is a valóság ebben a kérdésben. Hiába kérték, hogy cáfolják meg állítását, még itt sem történt meg – jegyezte meg.

Farkas Örs azt írta: megérti, hogy „nem törik össze magukat, hiszen évek óta küszködnek azért, hogy fenntartsák a látszatot saját képességeiket illetően”. A tagság létszámának pontosságával kapcsolatban felhívta a figyelmet arra is: „ez az a párt, amelyben arra nem képesek, hogy a bírósági nyilvántartásokban időben átvezessék a változásokat”.

Ha már nem fognak elnézést kérni az elmúlt másfél év pereskedése és „álszent okoskodásuk” miatt, legalább azt megtehetnék, hogy tisztességesen tájékoztatják a közvéleményt a párt állapotáról, „nehogy véletlenül még egyszer könnyes szemmel kelljen futniuk a bíróságra” azért, mert valaki „megsértette a jóhírnévhez való jogukat” – írta bejegyzésében Farkas Örs.