Bizonyítékokkal állt elő Hadházy

 

Több más ellenzéki politikus után a Jobbik alelnöke, Ander Balázs is tagadta, hogy tudtak volna a pártjában a borsodi jelöltjük korrupciós ügyeiről, és azt is, hogy erről Hadházy Ákos értesítette volna őket. Hadházy Ákos független képviselő azonban napok óta hangoztatja: bizonyítani tudja, hogy Bíró László uniós pénzekkel élt vissza – derült ki az M1 Híradójából.

Napok óta állítja Hadházy Ákos, hogy a baloldali pártok vezetőinek tudniuk kellett a szerencsi időközi választáson a baloldali összefogás színeiben indított jobbikos jelölt körüli korrupciós ügyekről. Vagyis arról, hogy

Bíró László a korábban általa vezetett szövetkezeten keresztül uniós támogatásokkal élhetett vissza.


A független országgyűlési képviselő igaza alátámasztására közösségi oldalán osztott meg dokumentumokat.

Azt írta, a szóban forgó szövetkezet alapító okiratban például a kifejezetten jómódú alapítók az uniós támogatás megszerzése érdekében azt állítják, hogy ők hátrányos helyzetű emberek, akik munkahelyet akarnak teremteni maguknak, és saját szociális helyzetükön akarnak kicsit javítani.

A képviselő felhívta a figyelmet, hogy

az egyik alapítónak, aki magát hátrányos helyzetűnek vallja, az Andrássy úton van lakása,

ami Hadházy Ákos megfogalmazása szerint Budapest legdrágább és legelegánsabb sugárútja.

A képviselő azonban nemcsak ezzel állt elő, főkönyvi kivonatokat is megosztott.

Hadházy Ákos azt írta bejegyzésében, hogy az 50 milliós támogatás kisebbik része ment fizetésekre (köztük alapítók is kaptak bért, a nagyobb rész elfolyt „furcsa (kamu) célokra vagy saját cégekhez, vagy nagyon furcsa cégekhez”. Az egyik ilyen szerinte gyanús kifizetés, amikor a Bíró László vezette szövetkezet üzleti tanácsadásért 2,8 millió forintot fizetett ki – ahogy Hadházy Ákos fogalmaz – „egy csaló cégnek”.

A képviselő kitér egy másik kifizetésre is, miszerint szintén üzleti tanácsokért 1,2 milliót fizettek egy fitnesztermet üzemeltető kft.-nek.

Az ügyet itt a magam részéről most egy darabig lezárom azzal, hogy valószínűleg feljelentést fogok tenni

– zárta a bejegyzését Hadházy Ákos, aki várja, hogy a baloldali pártok az összes dokumentum részletes megismerése után felülvizsgálják-e az ügyről vallott nézetüket.

A Bíró László mellett egységesen kiálló baloldali politikusok tagadják, hogy Hadházy Ákos bármilyen visszaélésről szólt volna nekik Bíró Lászlóval kapcsolatban.

Szerdán Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd társelnöke is elhatárolódott a független képviselőtől.

A Jobbik szerint is hazudik Hadházy Ákos. Ander Balázs alelnök az M1 kérdésére úgy fogalmazott,

a politikus saját magát hozza kényelmetlen helyzetbe azzal, hogy álhíreket terjeszt.

Kiszelly Zoltán politológus szerint a független képviselővel most egy újabb szereplővel bővült a baloldali hatalmi harc. A szakértő hangsúlyozta: a baloldali pártok és politikusok ezúttal is egymás kárára versengenek a 2022-es vezető szerepért.

A címlapfotó illusztráció.