×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Pályán van a klímavédelem, de gyorsítani kell a trendet

 

Magyarország a leghatékonyabb környezetvédők közé tartozik Európában, és a károsanyag-kibocsátásra vállalt kötelezettségeit is teljesíteni fogja – mondta az innovációs és technológiai miniszter, Palkovics László a hétvégi budapesti klímakonferencián.

Magyarország vállalásának megfelelően 2030-ra 40 százalékkal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást – jelentette ki a konferencián a miniszter. Kiemelte felszólalásában, hogy a 2050-re tervezett 95 százalékos mérséklés a számítások alapján 50 ezer milliárd forint beruházással szintén megvalósítható, de uniós szinten csak akkor lehet esély rá, ha Magyarországhoz hasonlóan a tagállamok mindegyike képes tíz éven belül a 40 százalékos csökkentésre.

A konferencián felszólalt brit kormány klímaügyi különmegbízottja, John Murton is úgy látja, jó dolgok történnek, és a globális kibocsátás növekedése lassul, valamikor 2019-ben, 2020-ban volt a csúcs.

Mint mondta, a klímavédelemben pályán vagyunk, de a trendet fel kell gyorsítani, különben a globális átlaghőmérséklet-emelkedést nem tudjuk 1,5–2 fokra korlátozni, ez pedig jelentős pusztítással járna.

Jelenleg a világ a koronavírus-járvánnyal van elfoglalva, és teljes joggal, ugyanakkor fontos az is, hogy ne veszítsük szem elől a küzdelmet a klímaváltozás jelentette sokkal nagyobb kihívást – mondta John Murton telefoninterjúban a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Azt láthatjuk, hogy az Európai Unió elkötelezte magát a zéró kibocsátás elérése mellett, ugyanígy az Egyesült Királyság, valamint Kína is bejelentette az elmúlt hetekben az elköteleződését, hogy 2060-ra el kívánja érni a karbonsemlegességet.

„A gazdasági bizonyítékok világosak. Sokkal olcsóbb megbirkózni a klímaváltozással és új, zöldtechnológiákba fektetni a pénzt, mint a klímaváltozás következményeivel küzdeni” – fogalmazott John Murton.


A teljes beszélgetést itt hallgathatja vissza.