Most az orvosi, korábban pedig több állami területen ugrottak meg a bérek

 

Soha nem látott béremelést kapnak az orvosok. A kormány elfogadta az orvosi kamara javaslatát – így nemcsak a fizetések nőnek jelentősen, de a hálapénzt is eltörlik. A szakmai szervezet úgy számol: egy rezidens 7-800 ezer forintos alapbérre számíthat a jövőben, az idősebb orvosok pedig akár 2 millió 400 ezer forintot is kereshetnek havonta. Január elsejétől indulhat az emelés első, nagyjából 65-70 százalékos része. Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt: a következő időszakban óriási terhelés alá kerülnek a kórházak. Kiemelte: összefogásra van szükség, és ez az a pillanat, amikor az orvosok bérében áttörő erejű javulást kell elérni. A javaslatot hétfőn nyújtják be a parlamentnek – közölte az M1 Híradója.


Orbán Viktor miniszterelnök több hónapos előkészítés után, szombat reggel fogadta a Magyar Orvosi Kamara vezetőit a Karmelita kolostorban. A megbeszélés fő témája a járványhelyzet volt.


Orbán Viktor úgy fogalmazott: a járvány felszálló ágban van, és amíg nincs vakcina, ott is marad. A miniszterelnök a pénteki brüsszeli tárgyalások alapján nem számít arra, hogy a következő év közepénél hamarabb legyen a vírus ellen vakcina, ezért – mint fogalmazott – a következendő hét-nyolc hónapban a kórházak óriási terhelés alá kerülnek majd.

Évtizedes elégtétel a mai nap

A magyar orvostársadalom több évtizedes vágya és elégtétele a mai nap – mondta délután a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Kincses Gyula azt mondta: azzal, hogy miniszterelnök elfogadta a kamara bértábla javaslatát, megteremtette a hálapénzmentes, megfelelő orvosi szakmai munka lehetőségét.

Az elnök kifejtette: a bértábla szerint egy rezidens életkortól függően 7-800 ezer forintot kaphat alapbérként, míg

az idősebb kollégáknak kétmillió forint fölé is nőhet a bére.

A kamarai elnök szerint a megállapodás alkalmas arra, hogy itthon tartsa az orvosokat, akik így hálapénz nélkül is megfelelő és tisztességes ellátást tudnak nyújtani. Kincses Gyula hozzátette: a béremeléssel párhuzamosan arról is megállapodás született, hogy kivezetik a hálapénzt a magyar ellátórendszerből.

Ez azt jelenti, hogy a büntetőjog szankcionálni fogja a hálapénz nyújtását, és annak elfogadását is. Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggel a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának vendége lesz. Az interjút fél 8-tól hallhatják.

Az elmúlt 10 évben több állami területen is emelkedtek a bérek

A pedagógusi-életpályamodell bevezetésével 2013-ban 160 ezer tanárnak emelkedett a jövedelme. Az átlagosan 34 százalékos emelés 35-80 ezer forint pluszt jelentett a pedagógusoknak havonta.

A béremelés több lépcsőben valósult meg. 2017-ig évente minimum 5 százalékos volt, de a minősítéstől és pályán eltöltött évek számától függően akár a 10 százalékot is elérhette. A tanári bérek rendezése érintette többek között az óvónőket és a felsőfokú bölcsődei nevelőket is – erre 350 milliárdot fordított a kormány.

Idén is folytatódott a bérrendezés. Júniustól 32 ezer szakképzésben dolgozó tanár vihet haza csaknem egyharmaddal többet. Júliustól pedig 170 ezer pedagógusi munkakörben dolgozó bére nőtt 10 százalékkal.

A rendvédelmi szerveknél 2015-ben kezdődött a fizetésemelés. A rendvédelmi-életpályamodell alapján 2019-ig több mint 50 százalékkal emelte meg a hivatásosok fizetését. 2015-ben 30 százalékkal majd a következő időszakban évente minimum 5 százalékkal több fizetést vihettek haza a rendőrök és a katonák.

A fegyverpénzt is megszavazta a kormány

2019-ben pedig az úgynevezett fegyverpénzt is megszavazta nekik a kormány. Ez félmillió forintot jelentett azoknak, akik védik az ország biztonságát. A katonák esetében ez 11,5 milliárd forint kifizetést jelentett. Idén januártól pedig kiegészítő juttatást is kaptak a fegyveres testületeknél szolgálók. Ez az állomány 56 ezer tagját érintette.

Az egészségügyben dolgozók bére 2016 óta emelkedik folyamatosan: az első két évben átlagosan 53 százalékkal lett több a szakdolgozók fizetése.

2018 és 2019-ben pedig újabb 8-8 százalékos emelés következett a bérekben.

Idén januárban 14 százalékkal nőttek az egészségügyi szakdolgozói fizetések és plusz juttatást is kaptak a dolgozók. A koronavírus idején nyújtott munkájuk elismeréseként minden egészségügyi szakdolgozó félmillió forintot kapott júniusban, novembertől pedig újabb 20 százalékkal emelkedik a fizetésük.

Rétvári Bence hozzátette, hogy a kormány arra törekszik, hogy az egészségügyi dolgozók bérének emelését 2022-ben is folytatni tudják. Az idősek világnapján a miniszterelnök azt közölte, hogy a 2021-ben a járvány ellenére is elkezdődik a 13. havi nyugdíj visszaépítése.