MSZP: Legyen ingyenes a tesztelés és majd a védőoltás is!

 

Az MSZP továbbra is azt követeli, legyen ingyenes a koronavírusteszt, valamint ha lesz vakcina a vírus ellen, azt is tegye ingyenessé a kormány a magyar embereknek – közölte az ellenzéki párt társelnöke kedden. A Fidesz szerint „a baloldal nem tud leállni”, ott folytatja, ahol a koronavírus-járvány első hullámakor abbahagyta.

Kunhalmi Ágnes az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a 19 500 forintos hatósági áron elérhető teszt még mindig nagyon drága, sokan nem tudják kifizetni. Ha azt szeretné az ország, hogy a gazdaság folyamatosan működjön, ne dőljenek be az ágazatok, akkor a tömeges ingyenes tesztelés jelenthet megoldást – közölte.

Hozzátette: az a pár tízmilliárd, amelyet a tesztelésre fordítana az ország, sokkal olcsóbb, mint egész ágazatokat dotálni vagy újból felépíteni. A politikus beszélt arról is, az MSZP szociális demokrácia programja rögzíti, hogy az embereknek az alapszolgáltatásokhoz egyenlő feltételek mellett kell hozzájutniuk.


 

Az MSZP az ingyenes tesztelés mellett azt is követeli, ha meglesz a védőoltás, az is legyen ingyenes a magyaroknak

– közölte.

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője szerint a kormány nem készült fel a koronavírus-járvány második hullámára, nem kormányoz, csak propagandát folytat, ráadásul nem lehet tudni, hogyan szerzi be a teszteket és orvostechnikai eszközöket.

A kormány kétmillió tesztet szerzett be

Emlékeztetett arra, hogy közérdekű adat igénylése nyomán derült ki, hogy a kormány kétmillió tesztet szerzett be furcsa cégeken keresztül 9,5 milliárd forintért.

Ujhelyi azt kérdezte Orbán Viktor miniszterelnöktől, van-e a kormánynak oltási terve? Garanciát vállal-e, hogy minden magyar állampolgár, aki igényli, ingyenesen hozzájut a védőoltáshoz? Miben állapodott meg az EU-val? Mennyi vakcinát kíván beszerezni a kormány? – sorolta kérdéseit.

Ujhelyi István elmondta, a többi között Szlovákia, Észtország, Görögország, de még a Magyarországnál biztosan nem tehetősebb Szerbia is ingyen fogja biztosítani polgárainak a védőoltást.

Közölte, az Európai Bizottság hat nagy gyógyszergyártó cégnél kötött le 900 millió adagnyi kapacitást a védőoltás gyártására a tagállamoknak.

Fidesz: A baloldal nem tud leállni, ott folytatják, ahol a járvány első hullámakor abbahagyták

A Fidesz szerint „a baloldal nem tud leállni”, ott folytatja, ahol a koronavírus-járvány első hullámakor abbahagyta. A Fidesz az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a baloldal továbbra sem akar részt venni a vírus elleni nemzeti összefogásban, inkább a védekezés akadályozásával van elfoglalva.

A Gyurcsányék által irányított baloldalnak a járvány másról se szól, hogy a hatalomért hazudoznak, kamuhíreket, kamuvideókat gyártanak és megtévesztenek – fogalmaztak, hozzátéve: ők is pontosan tudják, hogy Magyarországon a koronavírust kimutató PCR-teszt mindenkinek ingyenes, akinél azt a háziorvos, járványügy, kórház indokoltnak tartja.

Közölték:

az eddig elvégzett több mint 700 ezer vizsgálat elsöprő többsége teljesen ingyenes volt,

az állam költségére. Fontosnak nevezték, hogy amíg nincs vakcina, védekezni kell, az életeket pedig úgy kell megvédeni, hogy „közben az ország működőképességét megtartsuk”, ezért különösen fontos az érvényben lévő szabályok betartása.

A kormány emellett minden kutatást figyel, európai kutatásban részt is vesz Magyarország, és ahogy azt Orbán Viktor miniszterelnök többször is elmondta, amint meglesz a hatásos vakcina, meg fogják szervezni, hogy az elérhető legyen a magyar embereknek – írta közleményében a Fidesz.