Az Origónak nyilatkozva Kovács László korábbi MSZP-elnök leszögezte, pártjának nem lenne szabad támogatnia a baloldal antiszemita megnyilvánulásairól ismertté vált borsodi jelöltjét. A szocialisták egykori befolyásos politikusa ezt azzal indokolta, hogy Bíró László személye elfogadhatatlan, és az egész ügy árt pártja megítélésének.
Kovács László, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) korábbi elnöke (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
„Az antiszemitizmus összes, legyen az nyílt vagy burkolt, formáját elítélem. Az ilyen kijelentésekkel nem tudok azonosulni” – nyilatkozta Kovács László az Origónak. A szocialisták korábbi elnöke saját pártjára, és politikai felelősségére is kitért a Bíró-ügy kapcsán: úgy látja, ilyen jelölt mögé nem szabad felsorakozni.
Véleményem szerint az MSZP-nek nem lenne szabad támogatnia Bíró László indulását
– fogalmazott a szocialisták egyik legismertebb politikusa. Szavai azért is meglepőek, mert a baloldali politikusok közül éppen párttársa, Kunhalmi Ágnes állt ki elsőként a zsidózó jelölt mellett. A MSZP újdonsült társelnöke amellett, hogy elment a jobbikos politikus tiszaújvárosi kampányeseményére, egy támogató videóüzenetet is közreadott. Ebben úgy fogalmazott, hogy Bíró Lászlónak hívják a mi jelöltünket, a mi közös jelöltünket.
Kovács László az Origónak adott interjúban érintette Bíró korábbi vállalkozásának zűrös pénzügyeit. Mint ismert, több varrónő a nevét és az arcát vállalva azt állította, hogy a baloldal borsodi jelöltje nem fizette ki bérüket, majd miután szóvá tették ezt, megfenyegette őket.
„A jelölt pénzügyeivel kapcsolatos tisztázatlan körülmények az antiszemita megnyilvánulásaihoz hasonlóan elfogadhatatlanná teszik személyét és ártanak az MSZP megítélésének is”
– értékelte a fejleményeket a szocialista párt egykori befolyásos politikusa.
Karácsony Gerely, Budapest főpolgármestere a baloldal közös jelöltjének Facebook-oldalára feltöltött videóban kéri a jobbikos politikus támogatását tiszaújvárosi időközi országgyűlési képviselő választáson.
Most október 11-én minden ellenzéki párt egy közös jelöltet támogat. Bíró László, a Jobbik politikusa ugyan, de minden ellenzéki párt támogatja – mondta a Bíró László közösségi oldalára feltöltött videóban Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere annak ellenére támogatást kért a baloldal közös jelöltjének a tiszaújvárosi időközi országgyűlési képviselő választáson, hogy Bíró László egy hozzászólásában Budapestet „Judapestnek” nevezte.
A címlapfotó illusztráció.