Strómanoknak játszhatta át vállalkozását Bíró László – erről számolt be a Pesti TV. A csatorna stábja a jobbikos politikus egykori cégét átvevő felügyelőbizottsági tagok állítólagos lakhelyén járt, de a megadott címeken lakhatatlan épületeket találtak. Bíró László most tagadta, hogy találkozott volna strómanokkal. A Fidesz szerint a baloldal szerencsi jelöltje nem munkahelyeket teremtene, hanem tönkretenné azokat – hangzott el az M1 Híradójában.
Bíró László (Fotó: Facebook.com)
Omladozó, romos épületek – a Pesti TV információi szerint állítólag ilyen címekre vannak bejelentve a jobbikos Bíró László volt cégének felügyelőbizottsági tagjai.
A csatorna arról számolt be, hogy a baloldal közös borsodi jelöltjeként induló politikus korábbi vállalkozását strómanoknak játszotta át, hogy ne kelljen fizetnie az alkalmazottainak. Csakhogy a felügyelőbizottság tagjainak állítólagos lakhelyén a Pesti TV stábja szinte lakhatatlan épületeket talált.
Bár Bíró László hamis hírnek nevezte az ügyet, amit korábban a varroda munkatársai a Hír TV-nek is megerősítették,
hogy a jobbikos politikus nem fizetett nekik. Elmondásuk szerint amikor egyikük ezt szóvá tette, a politikus fenyegetőzni kezdett.
Bíró Lászlót ennek ellenére az október 11-ei borsodi időközi választáson az összes baloldali párt támogatja, pedig a politikusnak nem az alkalmazottak fenyegetése az egyetlen közfelháborodást keltő ügye. Bíró László az a képviselő, aki korábban a cigányságra utalva azt mondta: Magyarországot a sztojkáktól is meg kell védeni, a fővárost Budapest helyett Judapestnek, a zsidó turistákat pedig tetűcsúszdásoknak nevezte.
Kijelentései ellenére Bíró Lászlótól sem a baloldal, sem pedig pártja, a Jobbik nem határolódott el. Sőt, Z. Kárpát Dániel azzal érvelt, hogy politikustársának vannak pozitív tulajdonságai.
Közben egyre több közéleti szereplő hangoztatja nyilvánosan, hogy nem kérnek az elvtelen összefogásból. Gerő András történész az M1-nek arról beszélt: Bíró László korábbi kirekesztő és zsidóellenes kijelentéseit nem lehet felülírni vagy lezárni egy bocsánatkéréssel, a baloldal ezért a hatalom megszerzésének érdekében a rasszizmust és az antiszemitizmust legitimálja.
Egyetértés alakult ki: zsidó vezetők szerint vállalhatatlan a baloldal közös jelöltje – erről már a Magyar Nemzet ír. A lapnak több zsidó szervezet vezetője is nyilatkozott, akik mindannyian azon az állásponton voltak, hogy Bíró Lászlónak nincs helye a törvényhozásban.
Róna Tamás, a Mazsihisz rabbitestületének elnöke úgy fogalmazott,
Bíró Lászlónak nem szabadna véleményformáló feladatkört ellátnia.
Köves Slomó, az Egységes Izraelita Hitközség vezetője pedig azt mondta: az elfogadhatatlan kijelentések nem meglepőek a Jobbiktól, ennél aggasztóbb, hogy az őt támogató pártok az antiszemitizmus mögé álltak.
A Fidesz kommunikációs igazgatója az üggyel kapcsolatban úgy fogalmazott: Bíró Lászlónak egyre több botrányos viselt dolga lát napvilágot, amit a baloldal kezdettől fogva elsumákol.
Hollik István emlékeztetett,
Bíró László mögött az a Gyurcsány Ferenc is ott áll, aki korábban bezáratta a szerencsi cukorgyárat, ami a körzetben több ezer embernek biztosított munkát és megélhetést.
A címlapfotó illusztráció.