×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Újabb ígéretét szegte meg Karácsony

 

Karácsony Gergelyt választották meg a Párbeszéd társelnökének, pedig korábban azt ígérte, nem tör pártvezetői babérokra a továbbiakban. Ebből az alkalomból összegyűjtöttük a főpolgármester néhány korábbi, szintén be nem tartott ígéretét.

Karácsony Gergely főpolgármester (Fotó: MTI/Mónus Márton)

A komoly szavazóbázissal aligha bíró Párbeszéd kongresszusa újra Szabó Tímeát és Karácsony Gergelyt választotta meg vezetőinek. Szabó Tímea politikai munkásságáról azon túl nem lehet sokat elmondani, hogy a parlamentben rendszeresen a Ház méltóságát sértő módon viselkedik és nyilvánul meg, Karácsony Gergely azonban más lapra tartozik:

a főpolgármester újabb ígéretét szegte meg azzal, hogy elindult pártja tisztújításán,

ugyanis korábban kijelentette, hogy ha megválasztják, lemond társelnöki pozíciójáról, mert szerinte a főpolgármesterség nem fér meg a pártpolitikával.

Nem ez az első eset, hogy Karácsonynak meggyűlik a baja bizonyos pozíciók betöltésével, hiszen a 2018-as választási kampányban miniszterelnök-jelöltsége kapcsán úgy fogalmazott:

alapvetően az az érzésem, hogy a f*szért hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre.

 

A főpolgármesternek azonban nemcsak egyes pozíciók betöltésével, hanem láthatóan ígéreteinek betartásával is bőven akad problémája.

A kampány során leghangosabban a 3-as metró klimatizálását emlegette Karácsony, ehhez képest a problémát azóta sem orvosolta. A főpolgármester látszatintézkedésekkel igyekezett elfedni a valóságot, de ezekkel is inkább hozzá nem értéséről adott tanúbizonyságot:

a koronavírus-világjárvány kellős közepén nyilvános ivókutakat állíttatott a metróállomásokra,

ezenfelül pedig az általa lezáratott Corvin-negyed és Klinikák állomás útvonalán úgynevezett „állomáspótló” buszokkal utaztatja a budapestieket, ami egy pandémia idején talán nem a legjobb megoldás.

A párbeszédes politikus másik hangzatos ígérete volt, hogy megválasztása esetén ingyenessé teszi a BKV-t a 14 év alatti gyermekek számára.

A főpolgármester ezt az ígéretét sem tartotta be, ugyanis a 14 év alattiak is ugyanúgy fizetnek az utazásért, mint bárki más.

Karácsony a családok után

a nyugdíjasokat is becsapta, hiszen az általa ígért 20 ezer forintos rezsitámogatást sem kapták meg az érintettek.

A csaknem egy éve regnáló főpolgármester ígéretei betartása helyett inkább az autósokat helyezte célkeresztbe a kerékpársávok kialakításával, mellyel állandósította a forgalmi dugókat, és a kormányra, valamint az előző városvezetésre mutogatva halogatja a Lánchíd felújítását. Facebook-posztokat írogat, profilképeit váltogatja, és a nyár kellős közepén lezáratta a pesti alsó rakpartot is az autóforgalom előtt, amivel finoman szólva sem sikerült az embereket kivinni az ötvenfokos aszfaltra.