×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Cselekvés helyett ismét a kormánytól várja a megoldást Karácsony

 

Bajban ismerszik meg az ember: cselekvés helyett ismét a kormánytól várja a megoldást Karácsony Gergely – közölte a Fidesz–-KDNP budapesti képviselőcsoportja hétfőn, a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését megelőzően.

A kormánypárti frakció kifejtette, a belföldi turizmussal szemben, a nagyrészt külföldiekre épülő budapesti idegenforgalom mostanra „jól láthatóan beszakadt”, ezért sürgősen cselekedni kell.

Ennek ellenére Karácsony Gergely továbbra is úgy gondolja, hogy neki semmi feladata sincs a járványhelyzet miatt kilátástalan helyzetbe került vendéglátósokkal, idegenvezetőkkel, szállodásokkal és a taxisokkal” – fogalmazott a Fidesz–KDNP.

Kiemelték, elfogadhatatlan, hogy a főpolgármester a budapesti gazdasági élet szereplőivel még párbeszédre sem hajlandó.

A Fidesz–KDNP aláhúzta, továbbra is kitartanak amellett, hogy Budapest különítsen el 50 milliárd forintot a meglévő forrásaiból.

Ezt a pénzt pedig – a környező európai nagyvárosokhoz hasonlóan – a budapesti idegenforgalomban dolgozók, a vendéglátósok, az idegenvezetők, a szállodások és a taxisok megsegítésére kell költeni – tették hozzá.

Előzőleg az MSZP és a Párbeszéd vezetői állami feladatnak nevezték a koronavírus-járvány miatt bajba került budapesti turizmus megsegítését, a két párt országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi, hogy az országos válságkezelő alapból 50 milliárd forintot fordítsanak az ágazat fővárosi szereplőinek támogatására.

A címlapfotó illusztráció.