Pikó András alkalmatlansága egyre több pénzébe kerül a VIII. kerületnek

 

Újabb 10 millió forintra büntette a józsefvárosi önkormányzatot a Közbeszerzési Hatóság. A 8. kerületi önkormányzat ugyanis az új közétkeztető kiválasztásakor megsértette az esélyegyenlőségre és az egyenlő elbánásra vonatkozó alapelveket. A Hatóság korábban már 50 millió forintra bírságolta a kerületet azt követően, hogy tavasszal a koronavírus-veszélyhelyzet idején Pikó András polgármester felbontotta az élő közétkeztetési szerződést, és versenyeztetés nélkül egy új céget bízott meg a feladattal. A helyi Fidesz szerint felháborító, hogy hónapok óta dagad a menzabotrány. Közben Pikó András alkalmatlansága egyre több pénzébe kerül a kerületnek – hangzott el az M1 Híradójában.


Az elmúlt 5 évben a Klassz Menza Kft. biztosította Budapest VIII. kerületében az óvodások, az iskolások és több idős ember étkeztetését. Májusban ezt a szerződést a kerület baloldali polgármestere, Pikó András egyik napról a másikra érvénytelenítette.


Ráadásul erről egyedül döntött. A járványhelyzetet kihasználva ugyanis egyszemélyben gyakorolhatta a képviselőtestület jogköreit. Ebben az esetben egy több mint 700 millió forintos szerződést mondott fel egyoldalúan.

Lejárt szavatosságú élelmiszert tálalt az új megbízott

Az új közbeszerzési eljárás lefolytatásáig pedig egy új szolgáltatót bízott meg, az Eurest Kft-t, amelyet Pikó András szintén egymaga választott ki, versenyeztetés nélkül. Az új szolgáltató azonban néhány hét után megbukott egy élelmiszerbiztonsági ellenőrzésen: lejárt szavatosságú élelmiszereket találtak az egyik iskola konyhájában. Ez azonban nem zavarta a baloldali polgármestert.

A több mint 200 millió forintos szerződést végül a Közbeszerzési Hatóság semmisítette meg júliusban,

miután többszörösen jogsértőnek találta. Az 50 millió forintos büntetést viszont az önkormányzatnak kell befizetnie.

Pikó András ezzel nem értett egyet, és megtámadta a határozatot, amit a Fővárosi Törvényszék elutasított. Vagyis be kell fizetni a büntetést. Viszont a szerződés semmissége még nem lépett hatályba. A Közbeszerzési Döntőbizottság fellebbezett, ezért augusztusban a Kúria elé került a józsefvárosi menza ügye.

Amit tovább bonyolít, hogy most újabb 10 millió forintra büntette a józsefvárosi önkormányzatot a Közbeszerzési Hatóság. Az új közétkeztető kiválasztásakor ugyanis megsértette az esélyegyenlőségre és az egyenlő elbánásra vonatkozó alapelveket. A bírság mellett megsemmisítették az ajánlati felhívást, a közbeszerzési dokumentációt, valamint az ajánlatkérői döntéseket is.

Dagad a menzabotrány

A helyi fidesz szerint felháborító, hogy hónapok óta dagad a menzabotrány Józsefvárosban.

Szilágyi Demeter képviselő szerint Pikó András alkalmatlansága egyre több pénzébe kerül a kerületnek.

Pikó András Facebook-oldalán reagált az újabb büntetésre. Szerinte a kialakult helyzetért a valójában a Fidesz felelős, mert a korábbi étkeztető céggel kötött szerződés hátrányos volt a kerületnek.

Kerestük a VIII. kerületi önkormányzatot, de senki sem akart kameránk elé állni. Válaszukban azt írták: a közétkeztetést az Eurest Kft. végzi Józsefvárosban. Vagyis az a cég, amelyet Pikó András verseny nélkül, egymaga választott ki. A korábbi, 50 millió forintos büntetést pedig még nem fizette be az önkormányzat.