A baloldal még mindig hallgat a szerencsi időközi választáson indított jelöltjük, Bíró László viselt ügyeiről, pedig lenne mit megmagyarázni – mondta a KDNP frakciószóvivője. Nacsa Lőrinc ezek közé sorolta a rasszista, antiszemita megnyilvánulásokat, a homályos cégügyeket, a munkavállalók béreinek visszatartását és a fegyverrel fenyegetőzést. Gyurcsány Ferenc ugyanakkor védelmébe vette a judapestező politikust. Úgy fogalmazott: ha kell, akkor nyelünk egyet – hangzott el az M1 Híradójában.
„Iszonyatos mondatokat mondott korábban Bíró László” – ismerte be Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke.
Azonban az ATV hétfő esti műsorában mégis megbocsátó volt Gyurcsány a baloldali jelölttel szemben, aki egy korábbi posztjában Budapestet „Judapestnek” nevezte, illetve a külföldi zsidó turistákra utalva „tetűcsúszdásokról” beszélt. A cigánysággal kapcsolatban pedig azt mondta: a Sztojkáktól is meg kell védeni az országot.
Gyurcsány Ferenc közölte: ahhoz, hogy 2022-ben hatalomra kerülhessenek, kell a Jobbik, Bíró László miatt pedig nem akarja feláldozni ezt a jövőt. Az egykoron DK- és Gyurcsány-ellenes LMP is tartja magát ehhez a forgatókönyvhöz. Csárdi Antal a párt frakcióvezető-helyettese az M1 Híradónak annyit mondott, a szerencsi körzet jelöltjeként ők nem Bíró Lászlóban gondolkodtak.
Vállalhatatlanok Bíró László antiszemita és rasszista gondolatai a Jobbik alelnöke szerint. A képviselőjelölt mégis emberi nagyságáról tett tanúbizonyságot azzal, hogy mindezekért bocsánatot kért – mondta Ander Balázs, aki – akárcsak főnöke, Jakab Péter pártelnök – kiáll párttársa mellett.
A Hírtv Informátor című műsorának volt varrodai alkalmazottak egy hete arról beszéltek: Bíró László többször nem fizette ki a bérüket, van, akinek több százezer forinttal tartozik. Amikor egyikőjük ezt szóvá tette, a jobbikos politikus azt mondta: hozza a puskáját és menekülhetnek. A baloldal jelöltje szerint azonban ő senkit nem fenyegetett fegyverrel, és senkinek nem tartotta vissza a bérét.
Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője szerint Bíró László viselt ügyeiről lenne mit megmagyarázni. Ezek közé sorolta a rasszista, antiszemita megnyilvánulásokat, a homályos cégügyeket, a munkavállalók béreinek visszatartását és a fegyverrel való fenyegetőzést.
Kereste az M1 Bíró Lászlót, hogy tart-e lőfegyvert, ha igen, milyen célból, illetve van-e fegyvertartási engedélye, de a mobilján nem volt elérhető. A párt központi telefonszámait is hiába csengették, azokat senki nem vette fel. Az írásban feltett kérdésekre pedig nem érkezett válasz a Jobbik sajtóosztályától.