Karácsony: Felére csökken a várólista a daganatgyanús esetekben

 

A daganatgyanús megbetegedések esetében 14 napról 7 napra csökkentik a nagydiagnosztikai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges várakozási időt Budapesten – jelentette be a főpolgármester szerdán sajtótájékoztatón.

Karácsony Gergely, főpolgármester (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Karácsony Gergely elmondta: a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön szavazhat arról a megállapodásról, amely biztosítja majd azt a célt, hogy felére csökkentsék a nagydiagnosztikai vizsgálatok esetében a várólistát. A javaslat egy nagyon fontos választási ígéretük végrehajtását szolgálja – fűzte hozzá.


A főpolgármester hangsúlyozta: a fővárosi önkormányzat már nem fenntartója egészségügyi intézményeknek, de ez nem írja felül a vállalt felelősséget. Reményeik szerint a célra fordítandó plusz kétmilliárd forintos kiegészítő forrással viszonylag sok ember életét tudják megmenteni – tette hozzá.

A főváros 50 milliárd forintos egészségügyi csomagot kapott

Emlékeztetett arra, hogy a kormánnyal történt megállapodás értelmében egy 50 milliárd forintos egészségügyi csomagot kapott a főváros az atlétikai világbajnokság megrendezéséhez szükséges beruházások támogatásáért cserébe.

Az összeg jelentős részét a kerületek a járóbeteg ellátásban használják majd fel, kisebbik részét pedig a daganatos nagydiagnosztikai vizsgálatok várólistáinak megszüntetése érdekében használják fel – mondta Karácsony Gergely.

Havasi Gábor, a főváros egészségügyi tanácsnoka közölte, 2 milliárd forintot fordítanak a célra,

és az összegből 31 ezer 770 CT-, valamint 9 ezer 846 MR-vizsgálatot vásárolnak. Ez az onkológiai iránydiagnózissal végzett CT-vizsgálatok 88 százalékos, az MR-vizsgálatok 62 százalékos bővülését jelenti.

Havasi Gábor azt mondta: garantálni fogják, hogy 7 napon belül elvégzik a velük szerződésben álló szolgáltatók a szükséges vizsgálatokat, és további 3 munkanapon belül leletezik a felvételeket. A programnak köszönhetően minden budapesti gyorsabban juthatnak az ilyen vizsgálatokhoz – tette hozzá.

Havasi Gábor kitért arra is, hogy az Eurostat adatai alapján az Európai Unió tagállamai között Magyarországon a legmagasabb a daganatos megbetegedések aránya, és minden negyedik haláleset megelőzhető lenne az országban.

Háromoldalú megállapodást készítettek elő

Kérdésekre válaszolva Havasi Gábor elmondta, a program megvalósítása érdekében háromoldalú megállapodást készítettek elő az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel.

A szolgáltatókkal a fővárosi önkormányzat szerződik,

a kerületeknek pedig meghatározták, hogy mekkora keret áll rendelkezésükre.

Ezt a kerületi járóbeteg intézmények szakorvosai tudják felhasználni. Karácsony Gergely azt mondta, a betegek mindebből csak azt fogják észrevenni, hogy hamarabb jutnak hozzá a vizsgálatokhoz. A diagnosztikai programot a teljes önkormányzati ciklusban szeretnék fenntartani – tette hozzá.