×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nagy Ervin: Karácsonyék alkalmatlanok a Tarlós-korszak építkezésének folytatására

 

A XXI. Század Intézet kutatója nem tartja alkalmasnak a fővárosi vezetést a Tarlós-korszakban történt építkezések folytatására

Nagy Ervin az M1 Ma reggel című műsorában ezt azzal indokolta, hogy a főpolgármester-helyettesek és a tanácsadók politikai hovatartozásuk alapján lettek kiválasztva, vagyis nincs szakmai kompetenciájuk, városvezetési tapasztalatuk.


A gödi önkormányzati konfliktusra utalva úgy vélekedett, hogy ideológiai ellentétek vannak az ellenzéki politikusok között, így nem tudnak egy érdekközösségben dolgozni.

Szerinte Budapesten is éles konfliktusok várhatóak. Jelenleg bénultság látszik, a Lánchíd felújításával kapcsolatban pedig „amatőrizmus” figyelhető meg, a féléves késéssel megszülető tenderkiírás ugyanis „hemzsegett a jogi hibáktól” – mondta Nagy Ervin.

A címlapfotó illusztráció.