Kitart az ingyenpénz ötlete mellett a Párbeszéd

 

A Párbeszéd módosító javaslatot nyújtott be a jövő évi költségvetéshez a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetése érdekében, amely megfelelő válasz lehet a koronavírus-járvány miatt bajba jutott emberek megsegítésére – mondta V. Naszályi Márta, a párt politikusa, az I. kerület polgármestere szerdán, a Facebookon online közvetített sajtótájékoztatón.


Hangsúlyozta, a járvány okozta válság megmutatta, nemcsak azok nem tudnak dolgozni, akik lusták, hanem azok sem, akiknek erre külső körülmények miatt nincs lehetőségük.

V. Naszályi Márta közölte, az I. kerületben bevezetett válságkezelő alapjövedelem révén 46 millió forinttal tudtak segíteni 395 olyan helyi lakosnak, aki a járvány következtében elvesztette munkáját, és jövedelme a szociális támogatásokkal sem érte el a havi 100 ezer forintot.

A városrész közvélemény-kutatásában a megkérdezettek 79 százaléka volt elégedett a válságkezelő alapjövedelemmel, és 82 százalékuk értett egyet azzal, hogy szükség van feltétel nélküli juttatásokra – mondta.