×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Schanda Tamás: A baloldal a bérnövekedést sem támogatta

 

A 2021-es költségvetésről szóló szavazás megmutatta, hogy a baloldal nem csak a járvány elleni védekezést és a magyar gazdaság védelmét, de még a bérnövekedést sem támogatta – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön.

Schanda Tamás hozzátette, a jövő évi költségvetés ugyanis jelentős béralapot, a járvány gazdasági hatása miatt elengedhetetlenné vált bértámogatásokhoz tartozó pénzügyi keretet, a bérek emeléséhez adócsökkentést, és a közfoglalkoztatáshoz szükséges fedezetet biztosít. A baloldal azonban mindezekre nemet mondott – jelentette ki az államtitkár. Ugyanakkor megjegyezte, „szerencsére nélkülük is támogatta a parlament ezeket az intézkedéseket, amelyek segítségével folytatható a 2010 óta jellemző béremelkedés”.

Schanda Tamás kiemelte, a kormány azért dolgozik, hogy a magyar emberek egyre többet keressenek, egyre jobban megérje dolgozni és egyre több pénz maradjon a magyar családoknál. Az eredmények közül példaként említette, hogy 2010 óta a bruttó és a nettó átlagkereset is nagyjából a duplájára nőtt, több mint kétszeresére emelkedett a minimálbér és a szakmunkás bérminimum, a reálkeresetek emelkedése pedig hét éve töretlen.

Az államtitkár szerint a baloldal nem csak most, hanem már az elmúlt években is egyértelművé tette, hogy a bérnövekedést sem támogatja,

eddig ugyanis minden, munkát terhelő adócsökkentést elutasított, és nem adta meg a támogatást a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók, a rendőrök, a katonák és más közszolgálati dolgozók béremeléséhez sem. Schanda Tamás szerint mindez azt mutatja, hogy a baloldal ugyanazt a gazdaságpolitikát folytatja, amit kormányzása alatt, mint fogalmazott: „akkor sem védték meg a magyar emberek munkahelyeit és jövedelmét, közben pedig feladták hazánk gazdasági szuverenitását is. Ezzel egymillió embert tettek munkanélkülivé, és mivel mindent alárendeltek a külföldiek profitszerzésének, gyakran megalázóan alacsony bérekért dolgoztak a magyar emberek.”

A nemzeti kormány azonban más utat választott - hangsúlyozta az államtitkár, aki szerint ezt bizonyítja, hogy a magyar gazdaság és a magyar emberek érdekeit védik, segélyalapú társadalom helyett munkaalapú társadalmat hoztak létre. 2010 óta folyamatosan csökkentjük a munkát terhelő adókat, a közszférában átfogó béremelési programokat indítottunk, és a vállalkozásokat adócsökkentésekkel segítjük a bérek emelésében, most a járvány okozta nehéz helyzetben pedig a munkahelyek és bérek megtartásában – közölte.

Kérdésre válaszolva Schanda Tamás elmondta, hogy munkahelyvédelmi bértámogatást a vállalkozások már csaknem 200 ezer dolgozó után igényelték, a kutatás-fejlesztési bértámogatásban részesülők száma pedig megközelítette a 20 ezret.