×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

MSZP: A kormány visszaélt a kialakult helyzettel

 

Az MSZP szerint a kormány visszaélt a koronavírus okozta helyzettel, mert a járványveszély idején az Országgyűlés és a kabinet számos olyan döntést hozott, amelyeknek nem volt közük a védekezéshez.

A párt fővárosi elnöke szerdai online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kormány elsősorban nem a járványt, hanem a demokrácia megmaradt intézményeit tekintette legyőzendőnek.

Molnár Zsolt úgy fogalmazott: az októberi önkormányzati választás eredménye miatt a hatalom emberei „brutális támadást” indítottak az önkormányzati rendszer ellen, amely először Budapestet érte el.

A kabinet a szabad véleménynyilvánítás ellen is fellép, minden erővel akadályozza a civilek és az ellenzék adatigényléseit, korlátozza a közérdekű adatok megismerhetőségét és nem veszi figyelembe a határidőket – jelentette ki.

A rémhírterjesztés büntetőjogi tényállásának szigorítása is a „szabad véleménynyilvánítással és a demokrácia megmaradt néhány intézményével szembeni brutális támadásként értelmezhető” – fogalmazott.

Feltette a kérdést, hogy a járványnak mi köze van a színházi felügyelőbizottságok összetételéhez vagy az állami egyetemek alapítványi kezelésbe adásához.

A turisztikai ágazat „einstandolására” azért volt szükség, hogy a Fidesz embereinek kezén lévő szállodaláncokat fejleszteni tudják – jelentette ki. Hozzátette, ezekre a fejlesztésre az állam 83 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást ad.