×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

DK: A kormány nem akar munkahelyeket teremteni az állásukat elveszítőknek

 

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány nem akar munkahelyeket teremteni azoknak, akik a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt veszítették el állásukat.

A párt frakcióvezető-helyettese hétfői online sajtótájékoztatóján emlékeztetett, május első felében Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy az azt megelőző időszakban valamivel több, mint 160 ezer ember veszítette el a munkáját, de az érintetteknek munkalehetőséget fognak adni. Arató Gergely hozzátette: a kormányfő akkor többek között azt mondta, hogy az állami cégek kaptak olyan feladatokat, amelyekhez új embereket tudnak időleges szerződésekkel felvenni.

Az ellenzéki politikus egyúttal felhívta a figyelmet, hogy a múlt csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy kérdésre válaszolva azt felelte, nem az az elsődleges cél, hogy az állam adjon munkát, de ha szükség van rá, adni fog. A miniszter később arról is beszélt, hogy nem tartaná helyes iránynak a védekezésben, hogy az állami cégek létszámát, az állami bürokráciát növeljék.

Arató Gergely szerint ezzel kiderült, hogy a kormány félrekezeli a válságot és a munkanélküliség problémáját, nem nyújt támogatást az állásukat elveszítőknek, ahogy nem nyújtott érdemi támogatást a munkahelyek megőrzéséhez sem.

Gulyás Gergely már rossz ötletnek tartja azt, amit a miniszterelnök két hónapja megígért, a kormány már az ígéretet is letagadja –mondta a frakcióvezető-helyettes.

A címlapfotó illusztráció.