×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A kormányt akarta lejáratni a baloldal a kamuvideóval, de lebuktak

 

A Fidesz szerint a járvány megmutatta, hogy a magyarok képesek az összefogásra és a közös védekezésre, de azt is, hogy a baloldal és a Soros-hálózat hogyan működteti „gátlástalan hazugsághadjáratát”. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója felidézte, hogy a koronavírus-törvény kapcsán a baloldal hazugságokkal kürtölte tele a világsajtót, valamint megemlítette a baloldali kamuvideót is, amivel a kormányt akarták lejáratni, de – mint mondta – lebuktak – hangzott el az M1 Híradójában.

Miközben a koronavírus-járvány megmutatta, hogy a magyarok képesek az összefogásra és azt is, hogy az országnak remek orvosai, ápolói, kutatói, rendőrei, katonái és mentősei vannak, addig a balliberális oldal – élükön a Soros-hálózattal – arra világított rá, kik és milyen módszerekkel támadják Magyarországot – mondta Hollik István.

A Fidesz kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott:

olyan baloldali bábkormányt akarnak a hatalomba ültetni, amely kész kiszolgálni az idegen országok pénzügyi és gazdasági érdekeit, és kész betelepíteni a migránsokat.

„Most a járványt is felhasználták a támadásokhoz, telehazudták a nemzetközi sajtót és az uniós testületeket a koronavírus-törvényről, arról, hogy Magyarországon hogyan is működik a különleges jogrend, azt állítva, hogy Magyarországon diktatúra van. Álhíreket gyártottak az egészségügyről, a rendőrségről, hogy megrendítsék a bizalmat a védekezésben részt vevő szervezetekben” – fejtette ki Hollik István.

A hazugsághadjárat csúcsa a baloldali kamuvideó

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a hazugsághadjárat csúcsa egyértelműen az álmentőssel készített baloldali „kamuvideó” volt, amit az álhírportálok azonnal terjeszteni kezdtek.

Többek között a Klubrádió Németh Athinát szólaltatta meg. Az álmentős azt mondta, idézzük: „Én ugye tíz embert vállaltam teljesen önkéntes alapon. A tapasztalat azt mutatta, hogy ezt a család nem tudja megoldani, mindegyik tumoros volt. Egy ember nem volt tumoros, őt a Mazsihisz szeretetkórházba elhelyeztem, amiért ezúton is köszönetet mondok a kórház vezetőségének. A többi kilenc sajnos mind elhunyt.”

Az álhíreket az MSZP-vel szövetséges Párbeszéd is terjesztette.

Frakcióvezetőjük, Szabó Tímea az Országgyűlésben már hetekkel ezelőtt ugyanazokat az állításokat fogalmazta meg, mint amiket a szocialistáknak mesélt a magát mentőtisztnek valló nő. Az elhangzottakat ellenőrzés nélkül közölte többek között az Index, a 444, a 24.hu, a Pesti Hírlap, a HVG, a Hírstart, de számos vidéki portál is.

A külföldi sajtóban is felkapták Németh Athinát

A Magyarország elleni támadássorozatba bekapcsolódtak a fősodrásbeli külföldi sajtóorgánumok is. A brit Financial Times a koronavírus-járvány magyarországi kezelésével foglalkozó összeállításában például több baloldali politikust, sőt még egy NGO-t is megszólaltatott.

A Párbeszédes főpolgármester, Karácsony Gergely, és párttársa Szabó Tímea, valamint a Human Rights Watch szakértője mellett Németh Athina is nyilatkozott a lapnak.

A nő, akit egy budapesti magánvállalat mentős tisztjeként azonosított a cikk, azt terjesztette, amit itthon is: tízből kilenc, általa gondozott beteg meghalt, miután hazaküldték a kórházból.

A baloldali kamuvideó főszereplője külföldön is egyre nagyobb sztár lett.

A nő még az NBC News összeállításában is szerepelt. Az amerikai csatorna közérdekű szivárogtatónak nevezte őt, szinte hősként beszéltek róla. A nő a Financial Times-nak is elmondottakat olyanokkal egészítette ki, hogy egyik betegét nyílt hasi sebbel, egy másikat sztómazsákkal küldték haza a kórházból.

Azt állította: a betegeket gyógyszer-utánpótlás nélkül engedték haza, családtagjaiknak információt nem adtak arról, hogyan lássák el őket.

Hollik István közölte:

a „Soros NGO-k” eközben arra biztatták az embereket, pereljék be a kórházakat.

Végül azonban lebukott a baloldal és a Soros-hálózat gátlástalan hazugsághadjárata, kiderült, hogy Németh Athina sztorija „kamu”. A kormánypárti politikus jelezte: a baloldal újabbnál újabb álhírekkel próbálja majd lejáratni a Fidesz-KDNP kormányt.