×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Az MSZP videóbotránya valószínűleg hatással lesz a következő választás eredményeire is

 

Dagad a botrány az MSZP körül. Továbbra sincs személyi következménye a pártban a hamis videónak. Szakértők úgy látják, a botrány hatásai a következő választásokon is érződnek majd, mivel a bizonytalan szavazók a botrány hatására valószínűleg elhatárolódnak az MSZP-től.

Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Nagyszerű asszonynak nevezte Korózs Lajos egy, az MSZP közösségi oldaláról azóta eltávolított videóban Németh Athinát. A nő a videóban azt állította, 43 éve dolgozik mentősként, és azt is állította, hogy a kórházkiürítések miatt emberek haltak meg az ő kezei között is.

A videóban többször mutatják az Országos Mentőszolgálat budapesti központját, illetve járműveit munka közben. Ezzel azt a látszatot keltve, mintha a nőnek köze lenne az Országos Mentőszolgálathoz (OMSZ).

Azóta kiderült, Németh Athinának semmi köze az OMSZ-hoz, de még az egészségügyi szakdolgozók nyilvántartásában sem szerepel.

A nő azt állítja, egy magáncég alkalmazásában áll, de hogy melyikében, aztt hétfőn az ATV-ben sem volt hajlandó elárulni.

Galló Béla politológus a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta,

Tóth Bertalan azon kijelentése, hogy Korózs Lajos hitelességéhez nem fér kétség, egy kétségbeesett kármentési akció.

Hozzátette, az MSZP térfeléről már évek óta csak rossz, botrányos híreket hallani. Jelen esetben pedig az a legnagyobb probléma, hogy a párt ellenőrizetlen hírre alapozta az újabb kormány elleni kampányt, annak ellenére, hogy igazán könnyen le tudta volna ellenőrizni a hírt, illetve a forrás hitelességét, csupán át kellett volna nézzen bizonyos személyzeti listákat.

A mostani botrány valószínűleg hatással lesz a következő választás eredményeire is, hiszen a bizonytalan szavazókat valószínűleg megdöbbentette az eset, így már kevésbé szimpatizálnak az MSZP-vel, illetve az ellenzéki oldalon tapasztalható impotencia sem fogja ezeket a szavazókat az ellenzék felé terelni – mondta.

A jövőbeni választásokon az is nehezíti majd az ellenzék helyzetét, hogy a tavalyi önkormányzati választások óta összemérhetők a kormányzati és az önkormányzati cselekvések, ebben az összehasonlításban is rosszul szerepel az ellenzék – emelete ki Galló Béla.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció igyekszik elhatárolódni a botránytól. Hozzátette,

már régóta dédelgetett álma Gyurcsány Ferencnek, hogy teljesen tönkretegye az MSZP-t.

Ez a folyamat már régebben elkezdődött, hiszen az elmúlt hónapokban a DK több MSZP-s politikust is átcsábított.

Azt is elmondta, hogy bár erősödött a DK, ez korántsem jelent semmit, mivel egyelőre nem tudni, hogy a párt erősödésére hogyan fog reagálni a többi ellenzéki párt, elfogadják-e Gyurcsány Ferenc ötletét, hogy a következő választásokon az ellenzék egy közös elnökjelölttel és listával induljon.


A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.