Jobbik: Mindenki kapja meg a bérkiegészítést, aki az első vonalban dolgozott

 

A járvány idején az első vonalban dolgozó valamennyi egészségügyi dolgozónak és a határos területeken tevékenykedőknek is adják meg a kormányzat által beígért egyszeri plusz juttatást! – sürgette hétfői online sajtótájékoztatóján Lukács László György, a Jobbik országgyűlési képviselője.

A dolgozóknak oda kell adni az ez évi húszszázalékos béremelést, a lehető leggyorsabban, és augusztusra előre kell hozni az elkövetkező évekre tervezett harmincszázalékos emelést – tette hozzá.

Kifizetési botrányról beszélt, mondván, a szakminiszter nem tudja eldönteni, kik tartoznak az egészségügyi dolgozók körébe, akiknek jár a megígért egyszeri, ötszázezer forintos kifizetés.


Lukács László György hozzátette: a kormány „elfelejtette” jelezni, hogy nem nettó, hanem bruttó összegről van szó, és a gyógyszerészek, gyógypedagógusok, szociális dolgozók „lenézésének” nevezte, hogy őket végül kizárják a jogosultak köréből.

Az ellenzéki képviselő arról beszélt: nem kereszténysége és magyarsága miatt bírálják Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét, hanem mert gyávának tartják, amiért nem védi meg az egészségügyben dolgozókat, és alkalmatlannak látják pozíciójára, mivel nem tudja eldönteni, kiknek jár a beígért „jutalom”.

A címlapfotó illusztráció.