Gulyás Gergely: Rákóczi személye mindörökre összefonódott a magyar szabadsággal

 

Rákóczi fejedelem becsületesen, bátran, hittel és önfeláldozóan szolgálta ezt az országot, személye mindörökre összefonódott a magyar szabadsággal – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Zalaegerszegen.

II. Rákóczi Ferenc újonnan állított mellszobrának avatásán Gulyás Gergely arról beszélt, hogy a vezérlő fejedelem olyan pillanatban állt az ország élére, amikor ellenállásra volt szükség.

A Habsburg-ház elfeledte mindazt az áldozatot, amelyet “a magyarság az európai kereszténység pajzsaként az oszmán hódítással szemben meghozott”, Magyarországot fegyverrel meghódított tartományként kezelte – hangoztatta a politikus.


Kiemelte: a Rákóczi által megszervezett állam és hadsereg nem volt képes arra, hogy a Habsburg Monarchia egyenlő ellenfelévé váljon, a katonai vereség ellenére mégis olyan békét sikerült biztosítania, amely Magyarországot egy évszázadra a „béke hajlékává” tette.

A nemzeti összetartozás ünnepköréhez kapcsolódva Gulyás Gergely megjegyezte, hogy a kassai dómban nyugvó fejedelem sírja is Trianon miatt került a határon túlra.

„Rettenetesen nehéz magyar évszázad van mögöttünk, jól mutatja ezt a megfogyatkozó lélekszám, ami egyszerre jelzi a külső nyomás nagyságát és a belső reménytelenség érzését.”

Az is látható azonban, hogy egy évszázad után lehetőség és alkalom van arra, hogy „magunk mögött hagyjuk mindazt, ami a legnagyobb keserűséget okozza, a szétszakítottságot” – mondta a miniszter.

A magyar élet újjáépítése nem lehetséges Közép-Európa újjáépítése nélkül. Újra szövetséget építhetünk a térség nemzetei között, hogy akár együtt jeleníthessük meg közös érdekeinket a diplomáciában – érvelt a politikus.
Mint mondta, az elmúlt időszak a visegrádi együttműködésben komoly sikereket hozott, a nemzetiségek jogainak elismerése megerősítette azokat az államokat, ahol erre sor került.

„A Trianon óta eltelt száz esztendő nagy tanulsága az, hogy nem élhetünk egymás ellenére. „A szembenállásban eltöltött száz esztendő "keserűséget, fájdalmat, veszteséget hozott, leginkább nekünk, magyaroknak” – vélekedett Gulyás Gergely.

Hozzátette: a magyarság erőszakos asszimilációja nem megoldás az utódállamokban, a magyarok ugyanis erőforrást jelentenek. Trianon ezért nem a múlt, hanem a jelen, olyan jelen, amely jóra is fordítható - hangsúlyozta.

A Miniszterelnökség vezetője azt is elmondta: az elmúlt évtizedben 1,1 millió magyar ember gondolta úgy, hogy az állampolgárság felvételével él, és ezzel több mint 90 év után újból közjogi kötelék jöhetett létre a magyar állam és a magyarok között.

Béres János zalaegerszegi szobrászművész alkotásról Jagasics János, a Zala Megyei Polgári Körök elnöke elmondta: a Rákóczi Szövetség zalai szervezetével közösen javasolták felállítását, 2017-ben pedig gyűjtést is kezdtek. A Miniszterelnökség 10 millió forintos támogatásával, valamint a gyűjtésből származó 1,2 millió forintból rendezték a Rákóczi úton lévő területet és állították fel a szobrot.