LMP: A kormány végre fogjon neki a biodiverzitás megvédésének!

 

A biológiai sokféleség világnapján az LMP arra szólítja fel a kormányt, hogy vegye elő a fiókból az „elfektetett” Nemzeti Biodiverzitás Stratégiát, és végre kezdjen el cselekedni.

Schmuck Erzsébet, a párt társelnöke pénteki online sajtótájékoztatóján elmondta: azt is elvárja a kabinettől, hogy számoljon be az Országgyűlésnek a stratégia eddigi végrehajtásáról, és lásson hozzá a cselekvési terv megújításához. Ennek során fordítson figyelmet természetes erdőterületeink védelmére, növelésére, vizes élőhelyeink helyreállítására. Hozzátette: nem engedhető meg a zöldfelületek beépítése még naperőművekkel sem, ugyanúgy, ahogy a mezőgazdasági területek energetikai célú használata sem.

Szerinte a nagyüzemi mezőgazdaság és az agrártámogatási rendszer radikális átalakítására van szükség, a biológiai sokféleség megőrzését, az alkalmazkodást a klímaváltozáshoz, a vegyszermentes egészséges élelmiszertermelést tekintve prioritásnak.

Schmuck Erzsébet kijelentette: a klímaváltozás, valamint a biológiai sokféleség drasztikus csökkenése együtt iszonyú csapást mérhet az egész emberiségre. „Erre nem lesz vakcina” – fogalmazott. A biológiai sokféleség csökkenésének megállítása nemcsak széplelkűség kérdése, hanem komoly gazdasági, megélhetési érdek és az egészséges környezet lehetőségének a záloga – hangsúlyozta.

Mégis „olyan mértékben pusztítottuk a természetes környezetünket, használtuk túl a természeti erőforrásokat, számoltuk fel a zöldfelületet, sodortunk a kihalás szélére legalább egymillió állat- és növényfajt, hogy a hatodik kihalási hullámot idéztük elő a Földön” – fogalmazott.

„Ha feléljük a természetet, nem marad esélyünk a túlélésre” – zárta szavait.

A címlapfotó illusztráció.