Közterületek átadásával segíti a vendéglátósokat a főváros

 

A fővárosi önkormányzat közterületek átadásával kívánja segíteni a vendéglátósokat, hogy így a zsúfoltság is elkerülhető legyen Budapest újranyitása után – mondta Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalára feltöltött videójában.

Karácsony Gergely közölte: a zsúfoltság elkerüléséért egyre több közterületet szeretnének átadni a fővárosiaknak, például azért, hogy újraindulhasson Budapesten a vendéglátás.

Azt mondta, olyan területeket is átadnának, amelyekre korábban is lett volna igényük a vendéglátósoknak, de az előző városvezetés ezekre az engedélyeket nem adta ki. A főpolgármester úgy fogalmazott: „Itt az ideje, hogy ezen változtassunk, és több közterületet adjunk át a kávézóknak, a teraszoknak, ahol újra találkozhatunk, újra élvezhetjük a város vendéglátását.”

A fővárosi közösségi közlekedés fejlesztéséről szólva elmondta azt is, hogy elindul a pesti fonódó villamoshálózat első ütemének építése. A fejlesztésnek köszönhetően összekötik Pesterzsébetet, illetve Ferencvárost a belvárossal, ez azért is fontos, hogy a 3-as metró felújítása miatti zsúfoltságot enyhíthessék – tette hozzá.

Karácsony Gergely kijelentette: „óvatosan, lépésenként, de újranyitjuk Budapestet.”