Párbeszéd: Nagyobb költségvetési hozzájárulás és fokozott szociális intézkedések kellenek

 

A jelenleginél sokkal komolyabb költségvetési hozzájárulással, valamint fokozott szociális intézkedésekkel szeretné enyhíteni a koronavírus-járvány társadalmi és gazdasági hatásait a Párbeszéd.

Jávor Benedek, a párt uniós tanácsadója szerdai online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a negatív hatások a régión belül Magyarországot érinthetik a legsúlyosabban, jelentős gazdasági visszaesésre lehet számítani, százezrek veszíthetik el a munkájukat.

Az Európai Bizottság előrejelzésére hivatkozó politikus hangsúlyozta: a testület idén Magyarországon hétszázalékos gazdasági visszaeséssel és hétszázalékos munkanélküliséggel számol.

Bírálatként hozzátette: a kormány intézkedései „nagyon messze vannak” az elegendőtől, a kabinet alig tesz valamit a gazdasági válság és az annak nyomán fellépő társadalmi krízis kezeléséért.

Az intenzív állami részvétel szükségességét hangoztató Jávor Benedek emlékeztetett, pártjuk már korábban is többször kérte, hogy vezessék be az alapjövedelmet és erősítsék meg a szociális ellátórendszereket.

A címlapfotó illusztráció.