×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Orbán Viktor: Továbbra is indokolt az óvatosság

 

Továbbra is indokolt az óvatosság, a maszk viselése és a védőtávolság betartása, további lépésekre a jövő hétvégén kerülhet sor – fejtette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.


Itt hallgathatja vissza az interjút!

 

Csökken a fertőzöttek száma, a védekezés második szakaszában vagyunk – hangzott el a Kossuth Rádió interjúja elején.

Orbán Viktor miniszterelnök kifejtette, hogy az élet újraindításában szép eredményt értünk el, de nem szabad átesni a ló túloldalára. A járvány még nem szűnt meg.

Akkor leszek elégedett, ha megöltük ezt a vírust, de egyelőre vakcina még nincs. Így továbbra is érvényes, hogy vigyázzunk egymásra.

Továbbra is indokolt az óvatosság, a maszk viselése és a védőtávolság betartása

– hangsúlyozta.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Egyúttal arra kérte a politikai döntéshozókat és az újságírókat, ne higgyék, hogy virológusok lettek, ne higgyék, hogy már jobban értenek a témához, mint a szakemberek. Kitért arra, hogy mivel már hónapok óta foglalkozunk a járvánnyal, és százával olvassuk a cikkeket és elemzéseket, az ember úgy érzi, hogy lassan szakértővé válik, és ez veszélyes lehet. Az orvosok ezért továbbra is azt javasolják, hogy tartsuk be a védekezés szabályait, használjuk a védőeszközöket, és figyeljünk egymásra.

Az élet oldalán

A további lazítások kapcsán a kormányfő elmondta, hogy siettetné az enyhítéseket, de egyelőre még alapos elemzések után lehet ezekről dönteni.

Az élet újraindításának az oldalán állunk, kereszténydemokrata kormány lévén pedig alapvetően az élet oldalán állunk.

A gazdaság nagyon fontos, de az élet újraindítása az elsődleges. Az enyhítéseket siettetném, de az orvosok, professzorok, szakértők azt mondják, hogy óvatosan. Budapest és Pest megye esetében is azt mondják, hogy várjuk meg míg csökken a fővárosi halálozások száma. Ezt jövő héten ismét megvizsgáljuk, így legközelebb jövő hétvégén kerülhet sor enyhítésre a fővárosban” – fűzte hozzá a miniszterelnök.

Jól vizsgázott az oktatási rendszer

Orbán Viktor az érettségik kapcsán elmondta, hogy nincs jótékony hatása a politikai vitáknak az oktatásra, aminek rendszere most egy teszt alá került, de bizonyított.

„Hasznos tapasztalatokat gyűjtöttünk össze. Kiderült, hogy működik az oktatási rendszerünk, még ebben a helyzetben is.

Kiváló tanáraink vannak, és egy váratlan feladatot, az átállást ilyen kevés zökkenővel úgy oldották meg, mint sehol Európában”

– emelte ki a kormányfő.

Kifejtette, hogy még nem látja, hogy az iskolák teljes mértékben mikor állhatnak vissza a távolléti oktatásról, de amint olyan nagyszámú szülői igény jelentkezik, akkor alapos vizsgálat után döntenek erről. Egyelőre, mint mondta, még nincs meg az alapvető igény erre a szülők részéről.

Kitért a zajló érettségikre is, megjegyezve, hogy voltak, akik úgy gondolták, nem lehet megcsinálni, de a valóság nem ezt mutatta. A diákok mindössze 3 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem megy el vizsgázni, ráadásul ők is pótolhatják – jelezte.

Folyamatosan érkeznek védőeszközök

Az eszközök beszerzését is személyes felelősségemnek tekintettem. Fontosnak éreztem, hogy ezt személyesen irányítsam. Ebben az összeurópai válságban azt kell bizonyítanunk, hogy az állam hűséges az állampolgárai iránt. Ha baj van, akkor nem maradhat senki magára.

Egyetlen ember sem maradhat ellátatlanul! Egyetlen magyar sem kerülhet bajba!

Ezt pedig akkor lehet kellő erővel megmutatni, ha a miniszterelnök irányítja ezt a munkát” – mondta a miniszterelnök.

Kitért arra is, hogy a légihíd működik, melyen naponta érkeznek védőfelszerelések, mindaz, amire szükségünk van. Leszögezte, több hónapra elegendő védekezésre szükséges eszközök vannak már, de emellett képeseknek kell lennünk védőmaszkokat, lélegeztetőgépeket és minden eszközt előállítani. Több gyártósor már működik, több készül. Ezeknek a kapacitásoknak a megteremtése zajlik most – hangsúlyozta. Fontosnak nevezte, hogy Magyarország képes legyen maga gyártani ezeket az eszközöket, és ha lesz vakcina, azt is.

Ezermilliárdos segítségeket kap a gazdaság

Az ipari termelés márciusi visszaeséséről szóló statisztikai adatot Orbán Viktor úgy kommentálta: lesz az még rosszabb is, az áprilisi adatok „brutálisak” lesznek, mert az a hónap már egészében borzalmas volt a gazdaság szempontjából. A májusi adat is rossz lesz, de az áprilisinál már várhatóan jobb, a júniusi adatok pedig már várhatóan sokkal jobban alakulnak – közölte.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Ujvári Sándor)

Azt mondta, az „orvosság” a munkahelyek megvédése és újak létrehozása. A szerdai kormányülésen állami munkahelyteremtő programokról tárgyaltak: ennek részeként a közfoglalkoztatottak számának megduplázására utasította a belügyminisztert és a pénzügyminisztert. „Készen állunk arra, hogy kétszázezer közfoglalkoztatottnak is munkát adjunk (…), és ha elfogy ez a keret, tovább fogjuk emelni” – jelentette ki, megjegyezve, hogy ma százezren sincsenek közfoglalkoztatásban.

Arról is beszámolt, hogy a hadsereg intenzívebb toborzásba kezdett, az állami cégek pedig kaptak feladatokat, amelyekre új embereket tudnak felvenni időleges szerződéssel.

A miniszterelnök azt közölte, az államhoz eddig mintegy százhatvanezer ember fordult segítségért munkahelye elvesztése miatt,

a kormány kötelessége pedig az, hogy munkalehetőséget adjon, és adni is fog.

Emellett beruházásokat, fejlesztéseket szorgalmazott, mert ezekből lesz munkahely. Ezermilliárdos nagyságrendűek a támogatások – emelte ki.

Munkaalapú gazdaságot építünk, ezért Magyarországon a felhasznált eszközök súlypontja a munkahelyteremtésen van” – mondta, felidézve, hogy 2010-ben ezt a politikát hirdette meg, és ez a gondolkodásmód, amely akkor kihúzta az országot a bajból, most is sikeres lesz. Közölte: az ország vissza fog találni – szerinte gyorsabban, mint azt ma sokan gondolják – a sikeres magyar gazdaság ösvényére.

Nagy csata zajlik Európában, ezért támadják Magyarországot

Az Európában zajló csata mögött az áll – folytatta a miniszterelnök –, hogy „lesz-e birodalom Európában” , vagy megmaradnak a nemzetállamok. A magyarok egyáltalán nem akarnak „feloldódni” semmilyen birodalomban, a törökben, a Habsburgban és a szovjetben sem akartak a történelem során – mondta.

Akik azonban Európában birodalmat akarnak építeni, azok a nemzetállamokat „bele akarják törni” egy birodalmi rendbe, az „Európai Egyesült Államokba”. „Mi ki akarunk maradni ebből, és

meg akarunk maradni magyaroknak, azt akarjuk, hogy Magyarország magyar ország maradjon”

– hangsúlyozta.

Hozzátette: e miatt az álláspont miatt a „birodalomhívők” minden alkalmat meg fognak találni a magyar kormány gyengítésére. Ráadásul olyan dolgokat támadnak, amelyeket Magyarországon elsöprő többségben támogatnak az emberek – jegyezte meg, példaként említve a bankadót, a rezsicsökkentést, a migráció ügyét és a mostani járványkezelést. „A vita nem a demokráciáról szól, hanem a birodalomról” – foglalt állást Orbán Viktor.

Amikor azonban Magyarországon emberek tízezrei vannak életveszélyben, a fél ország az életük megmentéséért harcol, és eközben „hátulról beléd rúgnak”, ilyenkor erősebb hangot kell megütni, azt kell mondani, álljon meg a menet, mert ha nem tesszük, legközelebb is meg fogják csinálni –  fejtette ki, hangsúlyozva: világossá kell tenni, a magyarokkal nem lehet következmények nélkül kötözködni, különösen baj idején, „nem felejtünk, megjegyezzük, és rendezni fogjuk a számláinkat”.

Arra a kérdésre, hogy érdemes-e összefogásról beszélni az Európai Néppártban – a Fidesz európai pártcsaládjában –, a kormányfő igennel válaszolt, mert minden családban vannak viták, de „nem véletlenül vagyunk egy helyen”. A rendes ember azon dolgozik, hogy amíg lehet, megpróbálja egyben tartani a családot, bár ez nem mindig sikerül, és akkor új fejezetet kell nyitni – fűzte hozzá.

A címlapfotó illusztráció.